Klímaváltozás, Globális felmelegedés

Sajnos ez nem vicc. Szeptember 15-én és 16-án jelent meg a Magyar közlönyben egy rendeletmódosítás mellyel Magyarországon betiltják az új szélerőművek telepítését.

A pontos megfogalmazás persze nem ez, mert Uniós szinten nem lehetne megvédeni ezt az álláspontot. Az Unióban ugyanis gőzerővel folynak a szélerőmű telepítések Németország, Dánia, Skócia partjainál.

A Magyar megoldás a következő:

A Kormány 277/2016. (IX. 15.) Korm. rendelete a szélerőművekre vonatkozó szabályok módosításáról:

Az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (a továbbiakban: OTÉK) 10. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki: 
„(4) Beépítésre szánt területen és beépítésre szánt terület határától számított 12 000 méteren belül – a  háztartási
méretű kiserőműnek számító szélerőmű kivételével – szélerőmű, szélerőmű park nem helyezhető el.”

Vagyis a települések 12 kilométeres körzetében tilos az új szélerőművek telepítése.

Az energiaklub felkereste az ELTE TTK Földrajztudományi Központjának egy munkatársát, aki egy geoinformatikai szoftver segítségével elkészítette azt a térképet, melyen pirossal jelzi a tiltott és fehérrel az engedélyezett területeket. A látvány egyértelmű, Magyarország teljes területén betiltották a szélerőművek telepítését.


Térkép: Energiaklub

Ha ez nem lenne elegendő, akkor még tartalék szabályok is vannak a törvényben: “A Magyar Honvédség által üzemeltetett radaroktól számított 40 kilométeren, valamint a katonai repülőterektől számított 15 kilométeren belül” is tiltott a szélerőmű telepítés. Valamint az egész ország területére igaz, hogy ha “csökkenti a honvédelmi és katonai képességet” akkor azonnal elutasítják a telepítési engedélyt.

Ha pedig a szélerőművel termőföldön szeretné telepíteni valaki, akkor egy olyan, legalább 3 éve jogerőre emelkedett nyilatkozatot kell csatolni a kérelemhez, melyben az ingatlanügyi hatóság a művelés alól kivonást engedélyezi. Tehát már több mint 3 éve kivonták, megkapta az engedélyt és most kéri a kérelmet…

Ha ez még mindig nem lenne elegendő, akkor még egy tartalék korlát: Csak már elavult technológiájú, maximum 2 MW teljesítményű és maximum 100 magasságba telepíthető szélerőmű. A szélről pedig elég közismert, hogy minél magasabban mérjük, annál erősebben fúj.

Összefoglalva: Tilos a szélerőművek telepítése, a modern, nagy teljesítményűeké még inkább tilos, ami gazdaságosan működne, az pedig már nagyon tilos. Bár a honvédség úgysem engedélyezné.

Miután több éve nem adtak ki engedélyt új szélerőművekre, a befektetők már nagyon igényelték a kormányzati lépést. Most megkapták.

A napelem adó után sikerült a szélenergia szabályozására még a vártnál is szigorúbb szabályt hozni.

Már csak azt nem értjük, minek ez a sok apró lépés. Egyszerűbb lenne úgy kompletten betiltani a megújuló energiát. :(

 

(forrás: solarside.hu, energiaklub.hu )

Idézet

A stabilitás határán a rendszer nem lépésről lépésre változik tovább, hanem ugrásszerűen...  Csak azt lehet mondani, hogy így nem megy tovább. A rendszer tehát vagy összeomlik, vagy pedig alapvetően megváltozik.

László Ervin, a Római Klub alapító tagja

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.

Ok