Klímaváltozás, Globális felmelegedés

A klímaváltozás miatt gyorsul a víz körforgása, ezért - hosszú távon - több árvízre kell számítani Magyarországon - mondta Szöllősi-Nagy András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) tanára hétfőn a köztévében. 

Az NKE víztudományi karának oktatója szerint erre "az évszázad végéig" mindenképpen fel kell készülni és a tervezés alapjait le kell fektetni. Szerinte a homokzsákoktól az új technológiákig mindent be kell vetni az árvizek ellen. Utóbbiak között a drónok, az űrfelvételek és a "numerikus módszerek" alkalmazását említette.

A víz szempontjából releváns adatok száma nagyságrendekkel nőtt, ezért a mesterséges intelligencia, a big data, a nagyon gyors adaptív algoritmusok mára a gyakorlati alkalmazás részévé váltak - jelezte.

Szöllősi-Nagy András ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy Magyarországon árvíz immár ötven éve nem követelt halálos áldozatot, ami annak köszönhető, hogy a magyar árvízi védekezés a legjobb Európában.

 

Forrás:

  1. index.hu, 2019, 10, 28

Idézet

A gazdasági válság súlyos; ám amikor a klímaváltozásról van szó, a tét sokkal nagyobb. A klímaváltozás jólétünk lehetőségére és népeink életére hat, jelenleg, és a messzi jövőben is…

Ban Ki-moon, az ENSZ főtitkára

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.

Ok