Klímaváltozás, Globális felmelegedés

Az Európa Parlament „Research Review” magazinjának 2009. szeptemberi számában megjelent interjú Ching Hai Legfelsőbb Mesterrel

 

Interjú Ching Hai Legfelsőbb Mesterrel, készítette Charlie Norton független újságíró 

 

Ching Hai Legfelsőbb Mester vega szőrmét visel (szőrme utánzat)

„Azt kívánom, hogy Anglia tovább haladjon ebben az irányban, ugyanúgy, ahogy a dohányzás visszaszorításával tette. Az működött, tehát megtehetné a hússal.”

 

 

 

 

Ching Hai, a vietnámi születésű humanitárius és emberbarát helyeselte a brit kormány fenntartható élelmiszer politikáját, de sürgette Gordon Brown-t, hogy tegyen további lépéseket a bolygó megmentéséért.

 

Egy friss interjúban Ching Hai ismét kijelentette, hogy étrendünkben a hústól való függés megöli a bolygót. Úgy tűnik, minket is megöl. Kérése egybeesett a Rákkutató Világalap (WCRF) minapi közleményével, ami szerint „meggyőző bizonyíték” van arra, hogy a feldolgozott hús fogyasztása erősen növeli a vastagbélrák kockázatát.

 

Ching Hai azt mondja: „Gordon Brown miniszterelnök megbízást adott egy Anglia élelmezési politikáját elemző jelentésre. Ez már 2008 júliusában elismerte, hogy ’egy egészséges, kis terhelésű étrend kevesebb húst és tejterméket tartalmazna, mint amennyit ma fogyasztunk.” Hozzáteszi, hogy a húsfogyasztás óriási költséget jelent az NHS-nek [Anglia Országos Egészségügyi Szolgálata, ford.], „egy angliai tanulmány azt is kimutatta, hogy akik egész életükben vegetáriánusok, nemcsak kevesebbet látogatják az ország kórházait, hanem minden vegetáriánus ember az NHS-nek, az adófizetőknek fejenként közel 50 ezer fontot takarít meg. Ez összeadódva gyorsan jelenthet milliárdos megtakarításokat.”

 

„Azt kívánom, hogy Anglia tovább haladjon ebben az irányban, ugyanúgy, ahogy a dohányzás visszaszorításával tette. Az működött, tehát megtehetné a hússal.”

 

Ching Hai úgy gondolja, azonnali megelőző intézkedésekre van szükség. „Az állattartó ágazat a legfőbb üvegházgáz termelő. A legutolsó publikált adatok az ENSZ-től 2006-ban azt mondták nekünk, hogy az állattartó ágazat több üvegházgáz kibocsátást okoz, mint a világ összes közlekedési ágazatai együttesen – repülők, vonatok, autók, motorok, stb. együtt. Egy frissített számítás azt mondja nekünk, hogy az állattartó ágazat a globális felmelegedés legalább 50%-áért felelős.”

 

Elhatározta, hogy megszünteti a húsfogyasztást, és így folytatja, „Jelenleg az éhező gyermekek 80%-a olyan országokban él, amelyek élelmiszergabonát exportálnak, általában azért, hogy azzal a fejlett országokban a tenyésztett állatokat etessék. Továbbá, az USA gabonaexportjának kétharmada az állatokat eteti, az emberek helyett. A világméretű éhínség és a globális felmelegedés megállításának legelső és legfőbb módja a vega életmód.”

 

Azt mondja, hogy Simon Fairlie-nek, a Land magazin szerkesztőjének becslése szerint, ha a britek elfogadnák a vegán étrendet, Anglia 3 millió hektáron el tudná látni önmagát, a jelenleg művelés alatt álló terület felén. Különösen magasztalta Károly herceget a környezetvédelemben betöltött vezető szerepéért.

 

Mint mondja, „Hány vezető teszi ezt meg? Ő a kora előtt járó tettek embere. Például bio-termény piacot nyitott, és világszerte próbálja megállítani az esőerdők kiirtását. Az Amazonasz esőerdő 80%-ának kiirtása szarvasmarha legelő miatt történik. A maradék 20% az állati takarmányként használt szójatermesztés miatt van. Ő 1,5 milliárd font adományt adott az erdők megőrzésére. Ki más tenné ezt meg?”

 

Mint hozzáteszi, Károly herceg egyedülálló. „Emlékezetes szavaival, csak ’bátrak és forradalmiak’ lehetünk a klímaváltozás megoldásában. Vezető szerepe lelkesíti az embereket, nemcsak Angliában, hanem szerte a világon.”

 

Ugyancsak dicséretben részesítette Tim Lang professzort, Hilary Benn környezetvédelmi minisztert, David Drew parlamenti képviselőt, és Edward McMillant az EU Parlamentben, a növényi alapú étrend támogatásáért.

 

Ching Hai ezután rámutat, hogy az ember-okozta metán egyedi legnagyobb forrása az állattartás, és az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete szerint a teljes kibocsátás 37%-áért felelős. Ezért Ching Hai úgy gondolja, hogy a klímát kordában tartó intézkedéseknek a metánra kellene irányulni a szén-dioxid helyett. „A szén-dioxid tízezer évekig a légkörben marad. Még akkor is, ha most nullára csökkentenénk, a légkörben lévő CO2 tovább melegítené a bolygót. A tudósok most azt mondják, hogy a metán melegítő képessége az első 5 éven belül 100-szor nagyobb, mint a szén-dioxidé. Majd nagyjából 8 év alatt eltűnik a légkörből.”

 

Ching Hai azt mondja, hogy a lényeg egyszerű. „Ha a húsevésnek véget vetünk, akkor még van időnk arra, hogy foglalkozzunk a szén-dioxiddal.” Hogy ezzel szembeszálljon, Ching Hai támogatja a bio vegán termesztés növelését. Azt mondja, hogy ez az összes környezetvédelmi előnyön túl is nagyon eredményes lehetne. „37%-kal több energiát takarít meg, és még több vizet, mint a hagyományos termesztési módok. Megmarad a talaj termőrétege, és jobbnak bizonyul az árvizek és hurrikánok elviselésében. A vadvilág és az ökoszisztémák is nyernek. Továbbá, a bio vegán gazdálkodás meg fogja állítani a szervetlen műtrágyák hordalékát, ami gigantikus méretű halott zónákat hozott létre az óceánban.” Egy megdöbbentő statisztikát említ, „Egy állattartó telep sokkal több szennyvizet és szennyezést állít elő, mint Houston egész városa Texasban. És képzeld el, hány állattartó telepünk van.”

 

Angliában már van bizonyíték arra, hogy a biogazdálkodás működhet. Mint hozzáteszi, „A biogazdálkodásról Angliában elvégzett legnagyobb vizsgálat szerint a biofarmokon 85%-kal több növényfaj él, 71%-kal magasabb és sűrűbb sövényekkel, és az őshonos állatfajok széles skálájának egészséges szaporulatával.”

 

Nincs hátránya, mondja Ching Hai, mert a bio talaj annyira hatékony több CO2 eltávolításában. „A bio talajtömeg olyan hatékonyan köti meg a CO2-t is, hogy a Rodale Institute a bio vegán gazdálkodást a globális felmelegedés csökkentésére az egyik erőteljes stratégiának nevezi.” Ha a jelenleg művelhető terület 60%-án biotermesztés folyna, az a légkörben lévő összes CO2 50%-át megkötné.

 

Hozzáteszi, hogy a kormányoknak anyagi támogatásokkal kellene segíteni a bio vegán gazdálkodást, a húsipartól átirányítva az anyagi eszközöket.

 

Még olyan tanulmányok is vannak, amelyek azt mondják, hogy a vegán étrend a bolygó hűtésének alacsony költséggel járó módja lenne. Ching Hai szerint, „A Hollandiai Környezetvizsgáló Hivatal által végzett, ’A változó étrend éghajlati haszna’ címet viselő tudományos felmérés azt találta, hogy a hús étrenddel összehasonlítva az állati termékektől teljesen mentes vegán étrend 80%-kal csökkentené a földi légkör stabilizálásának globális kormányzati költségeit. A jelentés arra a következtetésre jutott, hogy 20 billió USA dollárt, vagy a teljes becsült 40 billió dolláros költség 50%-át lehetne megtakarítani egy kis hústartalmú étrendre történő globális váltással.”

 

Egyes számítások rendkívüli csökkenéseket mutatnak. Mint mondja, „Németországban tudósok az étrend szerint összehasonlították a kibocsátás megtakarításokat, és az adatokat egy átlagos középkategóriás európai autó által megtett kilométerben fejezték ki. Így, ha a hús-alapú étrend egyenlő egy középkategóriás európai autó évenkénti 5000 kilométeres vezetésével, akkor az állatmentes bio vegán étrend csak 281 kilométert jelent, vagyis egy hihetetlen, 94%-kal kisebb kibocsátást.”

 

Már világszerte felismerik a húsipar óriási hatását. Ahogy Ching Hai elmondja, „idén az Európai Unió elismerte, hogy a húsfogyasztás negatív hatással van a környezetre. Ma Ying-Jeou tajvani elnök és az egész elnöki hivatal aláírt egy cselekvési nyilatkozatot a szén-dioxid csökkentésére, ami tartalmazza a helyi táplálkozást, és a több zöldség, illetve kevesebb hús fogyasztását.” Hozzáteszi, hogy Ghent, Belgium második legnagyobb városa minden csütörtököt Vega Napnak nyilvánított, és ebben az iskolaévben a város összes iskolájában lesz vegetáriánus étel minden csütörtökön. Idén nyáron Dennis Kucinich, az USA Kongresszus vegán tagja támogatta a világon első Vegán Föld Napját, Jamie Raskin állami szenátor pedig vegetáriánus hetet kezdeményezett Maryland Tacoma Park városában.

 

Tim Lang, a City Egyetem élelmiszerpolitikai professzora egyetért, hogy változásnak kell bekövetkeznie. Nemrég a Daily Telegraph-ban megjelent írásában kijelentette, „Ahhoz, hogy a brit étrend fenntartható legyen, csökkentenie kell a szén és víz lábnyomát. Ez valószínű nagy csökkenést jelent húsban és tejtermékben, viszont több gyümölcsöt és zöldséget; kevesebb gabonán tartott állatot (kétszer felhasználva a termőföldet), viszont több füvön neveltet, ami lehetővé teszi, hogy szenet tároljanak a talajban. Vannak, akik azzal érvelnek, hogy ez a munkaigényesebb élelmezési rendszer jó lehet a munkahelyekre és biodiverzitásra nézve. Reméljük. A jelenlegi rendszer nem folytatódhat.”

 

Ching Hai olyan vezető kiválóságokat is idéz a klímaváltozás témájában, mint Dr. James Hansent a NASA-tól, és Dr. Rajendra Pachaurit, az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Bizottságának elnökét. Így folytatja, „Dr. Hansen elmagyarázta a megnövekedett szén kibocsátások veszélyét.

 

A légköri szén-dioxid úgynevezett ’biztonságos’ szintje 350 ppm (részecske a millióból). De a mérések szerint légkörünk már túl van ezen a biztonságos szinten, most 385 ppm-nél tartunk. Ez 385 részecske a millióból.”

 

„2008-ban Dr. Pachauri bejelentette, hogy az ENSZ becslései valójában sokkal alacsonyabbak, mint amit ma a tudósok bolygónk felmelegítésében a hústermelés ártalmas terrorjaként felfedeznek.

 

 Dr. Pachauri erősen támogatja Sir Paul McCartney Húsmentes Hétfő kampányát is. Mindketten elismerik, hogy a növényi alapú étrend elfogadása az az egyedi leghatékonyabb tett, amit az egyén megtehet, hogy drasztikusan csökkentse az üvegházgáz kibocsátásokat.”

 

Ching Hai azt is kijelentette, hogy a veganizmus egyik előnyös mellékhatásaként megbirkózik az olyan világjárványokkal, mint a sertésinfluenza, csökkentve a vírusoknak és betegségeknek otthont adó állattartó telepeket. „Az USA-ban a Felelős Gyógyítás Orvosi Bizottsága felszólította a vezetőket ’az influenza telepek bezárására’, megemlítve, hogy ’minden harmadik sertés vírushordozó’. Meg kellene kérdezni magunktól, hogy a hús iránti étvágyunk megéri-e azt az árat, amit egy lehetséges világjárvány jelent?”

 

 

 Az 1950-ben született Ching Hai Legfelsőbb Mester a meditáció Quan Yin Módszerének tanítója. Tizennyolc évesen Ching Hai Angliába költözött, hogy tanuljon, majd később Franciaországba és Németországba, ahol megvilágosodása előtt a Vöröskeresztnél dolgozott. Humanitárius, jótékony adakozóként világszerte elismeréseket kapott. Kitüntették a Világbéke Díjjal, az Emberi Jogok Elősegítéséért Díjjal, a Gusi Békedíjjal, és a Kiváló Közszolgálat az Emberiségért Díjjal. 


Csatornája, a Supreme Master Television egy ingyenesen fogható digitális műholdas csatorna, ami 14 műholdon keresztül globálisan sugároz, 24/7, és világszerte háztartások százmillióihoz jut el. A Supreme Master Television Európában az Eurobird 1, Astra 1 és Hotbird 6 műholdakon fogható, kiemelve a klímaváltozást és a veganizmus előnyeit. Közel 60 különböző nyelvre fordítják le. Valós időben nézhető online is, a www.SupremeMasterTV.com honlapon www.suprememastertv.com/hu/killers .

 

 

Idézet

Egyszerűen nem égethetjük el az összes fosszilis üzemanyagot. Nem segít, ha kicsit csökkentesz a sebességen , amivel elégeted őket.

Dr. James Hansen, a NASA klímakutatója

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.

Ok