Klímaváltozás, Globális felmelegedés

A Supreme Master Television műsorának szövege. Az interjú angolul itt tekinthető meg.

Műsorvezető: Üdvözöljük és Isten hozta örömteli nézőinket az Egészséges Életmód műsorban, a Supreme Master TV adásában. Egy négytagú csoport az USA-n át utazva Los Angelesből Washington DC-ig elhatározta, hogy feltárja az igazságot a tejről, a „Got the Facts on Milk?” című dokumentumfilmben.

 

Ma velünk van Shira Lane, a film rendezője, producere és írója, és a hangtechnikus Jennifer Ricciardi, hogy megosszanak velünk néhány megdöbbentő tényt a tejről.

 

Supreme Master TV: Honnan kaptátok az ötletet, hogy ebbe belefogjatok? Ki a fő, aki az ötlettel előállt?

 

Shira: Ez én lennék. 2006 nyarán az allergiáim erősödtek, amikor itt voltam Amerikában, és én allergiás vagyok a tejre és tejtermékekre. És egyik nap besétáltam egy iskolába, és a falakon ott voltak ezek a nagy hirdetések, amik mondják a gyerekeknek, „Ó! Idd meg a tejedet, és nagyra fogsz nőni tőle!” A lányoknak pedig, „Idd meg a tejedet! Sovány leszel tőle!”

 

Színésznő voltam, és egy film felvételén dolgoztam. És amint végeztem azzal a filmmel, felhívtam a menedzseremet, az ügynökömet, és azt mondtam neki, „Ne küldj ki többet meghallgatásokra. Egyszerűen abbahagyok mindent, és megcsinálom ezt a dokumentumfilmet.” És így kezdődött!

 

Jennifer: Én is allergiás vagyok a tejre. Az én allergiám nem olyan súlyos, mint az övé, de gyerekként felnőve mindig fülfertőzésem volt. Mindig hörghurutom volt. Mindig, amikor jött a tél, volt valamilyen megfázás. Mindig megbetegedtem. És sose jöttem rá, miért, amíg idősebb nem lettem. Aztán talán tíz évvel ezelőtt abbahagytam a tejivást, és hirtelen nem voltam többet beteg.

 

Műsorvezető: Világszerte a felnőttek kb. 75%-áról azt gondolják, hogy laktóz érzékenyek. Némely ázsiai és afrikai ország lakosságának majdnem 90%-ánál hiányzik a laktóz emésztés képessége, ami hasi tüneteket okoz, például gyomorgörcsöt, felfúvódást, és bélszelet.

 

Shira: Teljesen normális dolog laktóz érzékenynek lenni. Ha egyszer túl vagyunk a szopás időszakán, testünk részéről természetes, hogy abbahagyja a laktáz termelést, ami lebontja a laktózt. A laktóz a cukor a tejben. A legtöbb laktóz érzékeny ember nem tudja azt lebontani… és akkor az csak ül a vastagbélben, és ez okozza a bélszelet, felfúvódást, és szaladást a mellékhelyiségre.

 

Jennifer: Az emberekhez nem jut el ez az információ. Azért nem jut el hozzájuk, mert nem a brokkoliból csinálnak pénzt. A sajtból és makaróniból csinálnak pénzt. Ebből szerzik a pénzt, az emberek nem egészségesek, aztán a nem egészséges emberek fizetnek az összes egészségügyi szolgáltatásért, ami ismét a gazdaságunkat hajtja. A gazdaság igen komoly tényező abban, hogy miért nem jut el hozzánk ez az információ.

 

Műsorvezető: Az USA Harvard Egyetemén elvégzett tanulmányban kimutatták, hogy a tejben lévő hormonok rákot okoznak, főleg mell-, prosztata- és hererákot.

 

Shira: A hormon arra van, hogy valamit növekedésre serkentsen. Ezt csinálják a hormonok. Az RBGH, egy injekció, amit adnak, olyan, mint egy serkentőszer. Erre a tehén tíz százalékkal több tejet termel. Ennek számos hatása van. Először is, emeli az IGF1 szintet a tejben, ami egy mellrákot okozó hormon. Ez ismert. És egyedül ez az oka, hogy sehol másutt a világon nem engedik, hogy RBGH injekciót adjanak a teheneknek.

 

A második, hogy ez nagy stresszt okoz, mert most 10%-kal több van a tehén tőgyében. Szóval sokkal jobban terheled a tehenet. Erre az történik, hogy a tehén mastitist kap, ami egy gyulladás a tőgyben, mert terhelik, és naponta háromszor fejik. Ez a fertőzés belejut a tejbe. Ezt úgy hívják, hogy szomatikus sejtszám. Ez az, ahogy a gazdák számolják. És ez a szomatikus sejtszám genny, mert az egyszerűen egy fertőzés. Ez a tejben van.

 

Supreme Master TV: Szóval beszéljünk a tej hatásairól! Mit találtatok?

 

Shira: Hú, rengeteget. Egy tény, hogy a tej nem segít a csontoknak. A tejben lévő kalcium nem segít az erős csontok kialakulásában.

 

Supreme Master TV: Miért?

 

Shira: Nos azért, mert a tejben van fehérjéd, és…

 

Jennifer: Állati fehérje.

 

Shira: Állati fehérje. Van kálcium is, de van ott állati fehérje. Amikor állati fehérjét, koffeint és nátriumot fogyasztasz, ezt a három dolgot, akkor a véred savassá válik. És a testednek, hogy ezt pufferolja, és visszavigye az eredeti szintjére, valahonnan kálciumot kell elvennie. És általában a csontokból veszi el. És van egy táblázatunk, hogy azokban az országokban, ahol a legtöbb tejet fogyasztják, ott van a legtöbb csontritkulás és a legtöbb medencecsont törés. Nekik van a leggyengébb csontjuk. Valójában az ellentéte annak, amit gondolnál. Igen, van kálcium a tejben, de jót tesz a testednek? Nem.

 

Műsorvezető: A fiatalabb nemzedéket megcélzó „Got the Facts on Milk?” sok mítoszra vet fényt a tejjel kapcsolatban, és rávilágít arra, miért olyan egészségtelen számunkra a tejtermékek fogyasztása. A film készítői számára az általuk felfedezett információ meggyőző érveket szolgáltatott arra, hogy vegán étrendre váltsanak.

 

Supreme Master TV: Hosszú ideje vegetáriánusok vagytok?

 

Jennifer: Ez a dokumentumfilm volt az, ami miatt meggondoltam magam. És lényegében mióta elkezdtük ezt a dokumentumfilmet, én elkezdtem nem enni semmiféle állati terméket, és remekül érzem magam, amióta csak megtettem. Az egyetlen ok, ami miatt tudom folytatni a munkát, és az egyetlen ok, amiért nem vagyok beteg, az az étrendem, és az ételek, amiket eszek, és az ételek, amiket nem eszek.

 

Shira: Én valaha óriási húsevő voltam. De amint megcsináltuk ezt a dokumentumfilmet, azt kell mondanom, ez a dokumentumfilm jobban megcsinált engem, mint én a filmet, mert egyszerűen nem tudok hozzányúlni. Tudom, hogy mit tesz a testemmel. Tudom, hogy mit tesz a környezettel.

 

Supreme Master TV: És egyenesen vegánná váltatok?

 

Jennifer: Mindannyian egyenesen vegánná váltunk, igen.

 

Shira: Sok információ van, amiről az emberek egyszerűen nem tudnak. Ez olyan, mint a mondás, hogy ha a vágóhidaknak üveg faluk lenne, mindenki vegetáriánus lenne. Nem olyan régen volt egy hús visszahívásunk. 70 millió kilogramm húst hívtak vissza, mert valamilyen aktivista bement oda egy kamerával, rejtett kamerával, és megmutatta, mi történik. Csak akkor tették meg a visszahívást. Beteg teheneket visznek be a táplálékláncba. Nem tudsz róla, és azok belekerülnek a hamburgerekbe, és még a jobb éttermek hússzeletei közé is.

 

Jennifer: hogy elmentünk néhány ilyen telepre és tehenészetbe, elképedtem azokon az állapotokon, amik között az állatok élnek. Egész nap saját ürülékükben állnak. És nem tudnak mozogni – néhány arasz mindegyik oldalon. Hogyan szolgálják fel nekünk azt a lényt? Ez hogyan egészséges? Hogyan tudod nézni azokat az állatokat, és azt mondani, hogy ez helyes, hogy így kellene bánnunk más élőlényekkel?

 

Műsorvezető: Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által kibocsátott jelentés szerint az állattartás felelős a globális felmelegedést okozó üvegházgáz kibocsátások nagyjából 18%-áért. Ez több, mint a különböző közlekedési módok együttes kibocsátása. A hústermelés a szennyezés fő tényezője is, az állati trágya, antibiotikumok és hormonok, a bőrgyárak vegyszerei, műtrágyák, és a takarmánynövények permetezéséhez használt peszticidek révén.

 

Shira: Az Állattartás hosszú árnyéka című ENSZ jelentés 2006-ban jelent meg, és azt mondja, hogy a tehenek gázt termelnek, mindkét végükön jön, mondjuk így. Metánnak hívják. A metánnak 23-szor nagyobb a hővisszatartó képessége, mint a CO2-nak. Hosszabb ideig marad a légkörben [rövidebb ideig, a ford. megjegyzése] , és egy nagyon veszélyes gáz. És annyi állattenyésztés folyik, állandóan növekszik, mert az étvágyunk az állattenyésztés iránt növekszik. Ma ehetsz vegán burgert, és pont olyan íze van, mint a húsnak. És ezt olyan ember mondja, aki hatalmas húsevő volt. Olyan könnyű, és egyszerűen sokkal jobb a környezetnek. Egyszerűen a kör bezárul, tényleg.

 

Jennifer: Ha a fogyasztásodat csak az állati termékek terén korlátozod, és az étrendedet jobban növényi alapúra változtatod, nem fogyasztasz tejterméket, akkor először is egészségesebb vagy, véded a környezetet, és nem használnak ki olyan sok állatot.

 

Shira: Egy Hummert vezető vegán kevesebbel járul hozzá a klímaváltozáshoz, mint a hibrid autót vezető húsevő. Meg tudjuk állítani a globális felmelegedést. És nem arról van szó, hogy „Ó, újabb energiát kell találnunk, és atomerőműveket.” Nem, elkezdheted azzal, amit az asztalodra és a tányérodra teszel.

 

Műsorvezető: A Mayo Klinika az USA-ban kijelentette, hogy a tej a fő allergének kategóriájában van, a nyolc legelső élelmiszer termék között.

 

Shira: Sokan allergiásak a tejre, sokaknak vannak problémáik, talán nem allergiásak a tejre, hanem a testük csak nem viseli jól, mondjuk így. Ha a gyerekednek légúti problémái vannak, fülfertőzések, bármi, bármi, akkor nincs szükségük tejre.

 

Jennifer: Valójában Dr. Neal Barnard mutatott nekünk egy tanulmányt, hogy azt találták, hogy van egy termék a tejben, kazeinnak hívják, függőséget okoz. És a sajtban koncentráltan van, és az emberek ezért szeretik annyira a sajtot, és nem mondanak le róla: „Bármiről le tudok szokni, de a sajtról nem”. És azt hiszem, az élelmiszeripari cégek kihasználták a kazeint. A sajt függőséget okoz.

 

Supreme Master TV: Ó igen.

 

Shira: Egy másik dolog, hogy vannak ezek a tej származékok. Van a tej, aztán szétválasztod, kapsz vajat, a maradék pedig a zsírszegény tej. Eladsz annyi zsírszegény tejet, amennyit csak tudsz, és aztán marad neked valami más. Kapsz savót, kapsz kazeint, kapod mind ezeket a különböző porokat, amolyan maradékként. Erre azt csinálták, hogy piacot teremtettek nekik.

 

Mentek az összes céghez, és azt mondták, „Tudod, a tejsavat jó tartósítószerként lehet használni.” Tejsavat kémiai úton is elő lehet állítani, de származhat savóból is. Használjuk a kazeint, mert az jó fehérje. Használjuk a savót, mert most az összes testépítő azt akarja használni. Szóval próbálják belejuttatni minden egyes termékbe. Az történik, hogy már nem is tudod, mi van az ételedben. Tényleg nem.

 

Műsorvezető: A jövőben reménykedve Shira elmondja üzenetét a Supreme Master Television nézőinek.

 

Shira: Szóval azt javasolnám, először is, hogy járj piacra. Keresd meg a piacodat. Vásárolj helyileg. Tudd, hogy mi van az ételedben. Tanulj az ételeidről, mert az vagy, amit megeszel. Ha helyesen táplálkozol, akkor valójában sok pénzt takarítasz meg magadnak. Ezért az lenne a tanácsom, hogy próbálj egész ételeket enni, ami azt jelenti, hogy ne rohanj a kálcium tablettáért. Egyél olyan élelmiszert, amiben kálcium van, ami zöld leveles zöldséget jelent. És azt hiszem, el kell kezdenünk megérteni, hogy a Föld egészében működik, ha jót teszünk a testünkkel, jót fogunk tenni a környezetnek, és a környezet jót fog tenni nekünk.

 

Műsorvezető: Shira Lane és Jennifer Ricciardi, hálásak vagyunk elkötelezettségükért, hogy dokumentumfilmükben feltárják az igazságot a tejről.

 

(Supreme Master Television)

Idézet

Tehát ha továbbra sem változtatunk a szokásunkon, akkor a bolygó el lesz pusztítva, ugyanúgy, ahogy a Mars elpusztult.

Ching Hai Legfelsőbb Mester a Föld és Mars hasonló klímaváltozásáról

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.

Ok