Klímaváltozás, Globális felmelegedés

Az ENSZ felhívja a kormányokat, hogy készüljenek fel az élelmiszerellátás nagyobb ingadozására. A jelenlegi éghajlattal összefüggő aszály, tűz és árvíz miatti oroszországi és pakisztáni kétségbeejtő terményveszteséget követően a globális élelmiszerellátás bizonytalanságára irányuló figyelem felhajtotta a nyersanyagárakat.

 

Ez feszültségeket és konfliktust okozott, amely egyes esetekben halálos erőszakhoz vezetett, mint például Mozambikban, ahol tiltakozások törtek ki a kenyér árának hirtelen 30%-os emelése miatt. Eközben Európában a búza ára 60%-kal magasabb, mint 2009-ben, és Oroszország bejelentette a búzaexport tilalom kiterjesztését még egy évre, az országban lévő súlyos aszály, szegény termés és gazdasági infláció miatt.

 

Az ottani gazdák például az utóbbi 130 év legszárazabb időszakát élték át. Szakértők olyan száraz repedéseket figyeltek meg a talajban, ahol csak egy méter mélyre ásva lehet nedvességet találni. Az idei aszály már a jövő évi termést is veszélyezteti, mert a gazdáknak most kellene vetni, hogy jó termést arathassanak, de eső nélkül ezt nem tudják megtenni.

 

Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) ezen aggályokra szeptember 24-re egy értekezlet összehívásával válaszolt, hogy megvitassák az élelmiszerellátás jelenlegi, és lehetséges jövőbeni ingadozásaira adható legjobb választ. A jelenlegi élelmiszerhelyzetről szólva Hafez Ghanem, a FAO Gazdasági és Társadalmi Fejlődésért felelős igazgatóhelyettese figyelmeztetett, hogy bár az idei globális gabonatermés a veszteségek ellenére a feljegyzések szerinti harmadik legmagasabb, a későbbi ellátást veszélyeztetheti a rendkívüli időjárás vagy további export tilalmak, ami növeli a globális áringadozást. A hús iránti igény is hatással van a gabonaárakra, a 2008/2009-es időszakban a tenyészállatok fogyasztották el a globális gabonakészlet több mint egyharmadát.

 

Köszönjük az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének erőfeszítéseit a globális élelmiszerpiac stabilizálására, a jelenlegi helyzet jobb megértésével és hatékony tervezéssel. Dolgozzunk együtt az élelmiszerszabályozás bölcs és fenntartható irányba való elmozdításáért, minden ember biztonsága érdekében!

 

(Supreme Master Television, 2010. szept. 11.)

Idézet

Amikor gabonát termelsz, és azután megeteted az állatokkal, majd pedig megeszed az állatokat, az eredeti gabona energiájának 90%-át elveszíted.

Dr. David Archer, A Geofizikai Tudományok Professzora, Chicagoi Egyetem, USA

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.

Ok