Az USA és sok más sűrűn lakott ország a következő évtizedekben súlyos és hosszan tartó szárazsággal fog szembenézni, Aiguo Dai, az USA Országos Légkörkutató Központ (NCAR) kutatójának tanulmánya szerint. A részletes elemzés szerint az éghajlatváltozással együtt járó melegedés valószínű fokozódóan száraz körülményeket fog teremteni a bolygó nagy részén a következő 30 évben, egyes területeken a század végére a modern időkben ritkán, vagy soha nem tapasztalt méreteket öltve.

22 számítógépes éghajlati modellt, a szárazsági viszonyok átfogó mérőszámait, valamint a korábban közölt tanulmányok elemzéseit együttesen felhasználva a cikk arra következtet, hogy a nyugati félteke nagy része, Eurázsia, Afrika és Ausztrália nagy területeivel együtt ebben a században rendkívüli szárazság veszélyének lehet kitéve. Ezzel szemben a magasabb szélességi fokokon lévő területek, Alaszkától Skandináviáig valószínű nedvesebbé válnak. Dai arra figyelmeztet, hogy az eredmények a jelenlegi legjobb üvegházgáz kibocsátási előrejelzéseken alapulnak. Hogy mi történik valójában a következő évtizedekben, az sok tényezőtől függ, köztük a jövő tényleges üvegházgáz kibocsátásaitól, valamint az olyan természetes ciklusoktól, mint az El Nino…

Ez a térkép a szárazság lehetőségét mutatja 2039-re, a jövő üvegházgáz kibocsátásainak jelenlegi előrejelzései alapján. A térkép a Palmer Aszályerősségi Indexet (PDSI) használja, ami pozitív értéket mutat, amikor a körülmények szokatlanul nedvesek, és negatív értéket, amikor a körülmények szokatlanul szárazak. A -4, vagy az alatti érték rendkívüli szárazságnak számít. A kék és zöld területeken valószínű kisebb lesz a kockázat, míg a vörös és lila tartományban lévők több szokatlanul erős szárazságra számíthatnak. További térképek találhatók itt.

„Ha ennek a tanulmánynak az előrejelzései akár csak megközelítő mértékben megvalósulnak, annak világszerte a társadalomra óriási hatásai lesznek”, mondja Dai. Míg a regionális éghajlati prognózisok kevésbé biztosak, mint a bolygó egészére vonatkozók, Dai tanulmánya azt mutatja, hogy az USA nyugati 2/3 része a 2030-as évekre jelentősen szárazabb lesz. Az évszázad során az ország nagy területei szembesülhetnek a rendkívüli szárazság növekvő kockázatával.

Más országok és kontinensek, amelyek jelentős kiszáradással nézhetnek szembe:

• Dél-Amerika nagy része, köztük Mexikó és Brazília nagy területei
• A Földközi-tengerrel határos területek, amik különösen szárazzá válhatnak
• Délnyugat-Ázsia nagy részei
• Afrika és Ausztrália nagy része, különösen száraz viszonyokkal Afrika egyes régióiban
• Délkelet-Ázsia, köztük Kína és a szomszédos országok egyes részei

A tanulmány arra is rámutat, hogy ebben a században a szárazság kockázata várhatóan csökken Észak-Európa, Oroszország, Kanada és Alaszka nagy részén, valamint a déli félteke egyes területein. Azonban a bolygó szárazföldi területei összességükben szárazabbak lesznek. Dai szerint „a fokozódó nedvesség az északi, ritkán lakott magas szélességi fokokon nem ellensúlyozhatja a kiszáradást a sűrűbben lakott mérsékelt égövi és trópusi területeken”.

Richard Seager, a Columbia Egyetem Lamont Doherty Earth Observatory éghajlatváltozási szakértője – aki nem társszerző a tanulmányban – hozzáteszi: „Amint itt Dai kiemeli, a szubtrópusok és mérsékelt övi kontinensek hatalmas területei szárazabb talajjal és kevesebb felszíni vízzel néznek szembe a jövőben, a csökkenő csapadék, és a melegebb légkör miatti erősödő párolgás miatt. A ’globális felmelegedés’ kifejezés nem adja vissza azokat az éghajlati változásokat, amiket a világ a következő évtizedekben fog tapasztalni. A ránk váró néhány legrosszabb széthullás a vízről fog szólni, nem csak a hőmérsékletről.”

Portré a súlyosbodó szárazságról

Korábbi éghajlati vizsgálatok azt mutatták, hogy a globális felmelegedés a szubtrópusok kiterjedésével megváltoztathatja majd a csapadék mintázatokat. Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) 2007-es elemzése arra jutott, hogy a szubtrópusi területeken valószínű csökkenni fog a csapadék, míg a magasabb szélességi fokokon több csapadékhoz jutnak.

Továbbá Dai korábbi munkái azt mutatták, hogy az éghajlatváltozás már szárító hatással van a világ egyes részeire. Sokan hivatkoznak arra a 2004-es tanulmányára, amelyben kollégáival azt találták, hogy 1970-től a 2000-es évek elejéig a Föld súlyos szárazság által sújtott szárazföldi területe több mint duplájára nőtt. Tavaly egy kutatócsoportot vezetve azt találták, hogy a világ sok legfontosabb folyója vizet veszít.

Ebben az új tanulmányában Dai az eső és hó mennyiségektől maga a szárazság felé fordult, és egy alapvető kérdést tett fel: hogyan fog az éghajlatváltozás hatni a szárazságokra a jövőben? Ha a csapadék egy bizonyos mennyiséggel csökken, az vagy előidézheti a szárazság körülményeit, vagy nem, attól függően, hogy milyen meleg van, milyen gyorsan párolog el a nedvesség, és egyéb tényezőktől. A szárazságok összetett események, amelyek összefügghetnek a jelentősen csökkent csapadékkal, száraz talajokkal, amelyek nem tudják életben tartani a terményt, és a víztározók és egyéb vízfelületek lecsökkent szintjével, amelyek veszélyeztethetik az ivóvízkészleteket.

Az aszály erősségének mérésére használt, Palmer Aszály-erősségi Indexnek (PDSI) nevezett közös mérőszám egy szárazság erősségét aszerint sorolja be, hogy időben követi a csapadékot és párolgást, és összehasonlítja azzal a szokásos változékonysággal, amire egy adott helyen számítani lehet. Dai az IPCC által 2007-ben használt 22 számítógépes modellel, a jelenlegi üvegházgáz kibocsátási előrejelzések alapján prognosztizált adatokat gyűjtött a hőmérsékletről, csapadékról, páratartalomról, szélsebességről, és a Föld sugárzási egyensúlyáról. Majd ezt az információt a Palmer modellbe táplálta, hogy kiszámítsa a PDSI indexet.

Az index +0,5 és -0,5 közötti adata normális körülményeket mutat, míg a -4, vagy az alatti érték rendkívüli szárazságot jelez. Az index a jelenlegi klímaviszonyok között legfeljebb +10 és -10 közti értékeket mutat, bár a -6 alatti értékek rendkívül ritkák, még rövid időtartam, és kis terület figyelembe vételével is.

A 2030-as évekre az eredmények azt mutatták, hogy az USA és a tengerentúli területek egyes régiói különösen súlyos körülményeket tapasztalhatnak, az átlagos évtizedes értékek potenciálisan -4, -6 értékkel eshetnek az USA középső és nyugati területeinek nagy részén, valamint néhány tengerentúli területen, vagy -8-cal vagy még többel a Földközi-tenger egyes térségeiben. Az évszázad végére sok lakott terület, köztük az USA egyes részei -8 és -10 közti értékekkel nézhetnek szembe, a Földközi-tenger térségének nagy része pedig -15 és -20 értéket zuhanhat. Az ilyen adatok szinte példa nélküliek lennének.

Dai arra figyelmeztet, hogy a globális klímamodellek  továbbra is ellentmodásosak a csapadékváltozások és egyéb légköri tényezők kimutatásában. De a 2007-es IPCC modellek jobb egyezést mutattak a kis és nagy szélességi fokok csapadékhullásánál, mint a korábban használt modellek.

Az is bizonytalan, hogy a Palmer index mennyire jól adja vissza azoknak a viszonyoknak a skáláját, amiket a jövő éghajlata produkálhat. Az index a rendkívülibb esetekben túlbecsülheti a szárazság intenzitását, mondja Dai. Másik oldalról viszont alulbecsülheti a talajnedvesség elvesztését, ha az eső és hó rövidebb idő alatt és nagyobb adagokban hullik le, és gyorsabban elfolyik. Mint mondja, az utóbbi pár évben már észleltek ilyen csapadékhullási mintázatokat az USA-ban, és néhány más területen. „A tény, hogy a jelenlegi aszályindex lehet, hogy nem használható a XXI. században, önmagában rosszat sejtet”, mondja Dai. (ScienceDaily, 2010. okt. 19.)

A jövő szárazságai döbbenetesek lesznek, egy tanulmány szerint

A 70-es évek Száhel-övezet katasztrófája enyhének fog tűnni a 2030-as területekkel összehasonlítva… (részletek az angol nyelvű cikkből)

A modern történelem legsúlyosabb szárazságának, Nyugat-Afrika Száhel övezetében az 1970-es években, a PDSI értéke -3 vagy -4 volt. Ezzel szemben a tanulmány szerint 2100-ra a Földközi-tenger vidékén a szárazság a -15 és -20 közti tartományban lehet. Dai szerint, „Az utóbbi 60 év PDSI értéke Dél-Európára szárazabbá váló irányzatot mutat, de egyáltalán nem hasonlót ahhoz, ami ennek a századnak a végére várható. A mérések kezdete óta a PDSI évtizedre átlagolt értékei a múltban sehol nem értek el  -15 és -20 közti értéket.”…

Mint írja, „A magas szélességi fokokon lévő területek nagy változásokon fognak átmenni a melegebb hőmérséklet és több csapadék révén, és így valóban lakhatóbbá válhatnak, mint ma. Azonban a korlátozott mennyiségű napfény, rövid növekedési időszak, és nagyon hideg éjszakai hőmérséklet még mindig meg fogja akadályozni a gazdálkodást e magas szélességi fokon lévő területek nagy részén.”