Klímaváltozás, Globális felmelegedés

Egy új holland tanulmány a víz, mint globális kérdés fontosságát hangsúlyozza. Marc Bierkens professzor és az Utrechti Egyetem csoportja a talajvizet, mint erőforrást vizsgálta, és azt találták, hogy kimerülésének sebessége 1960 és 2000 között több mint kétszeresére nőtt, a vízkészletből évente 280 köbkilométer víz tűnt el. A legtöbb víztároló esetében a kinyerésnek ez a sebessége messze felülmúlja utánpótlásukat.

 

 

A kérdés rendkívül fontos lehet az olyan országokban, mint az Egyesült Államok, ahol talajvíz szolgáltatja az ország szükségleteinek 95%-át. Például a középnyugati régióban az 1300km hosszú Ogallala-víztároló réteg nyolc államot lát el ivóvízzel, és az ország termőföldjeinek egyötödét öntözi. Azonban olyan tempóban csapolják meg, hogy egyes szakértők szerint akár 25 év alatt kiszáradhat.

 

A kutatók továbbá azt találták, hogy a víz 70-80%-át a mezőgazdaság használja fel. A stockholmi Nemzetközi Vízügyi Intézet szerint a mezőgazdasági víz fő felhasználója az állattartás, az állati alapú étrendek vízfogyasztása lényegesen magasabb, mint a növényi alapú étrendeké. Szakértők arra is rámutatnak, hogy a húsfogyasztás az éghajlatváltozásnak is egyik fő oka.

 

A talajvíz kimerülés globális térképe, éves szinten köbméterben mérve.

 

 

A Supreme Master TV-nek adott interjúban Mr. Virendra Sharma, a brit parlament tagja kiemelte étrendünk  átállításának fontosságát, hogy így kezeljük az éghajlatváltozást, és javítsuk a közegészséget.

 

Supreme Master TV: A hústermelés sokkal több vizet használ fel, mint a növénytermesztés. Úgy gondolja-e, hogy az olyan életmódbeli változtatások, mint a kisebb húsfogyasztás, fontosak az energia és víz megtakarításában?

 

Virendra Sharma – az angol Parlament tagja: Mindkét kérdésre: először az egészségről, fontos, mivel tudományos bizonyíték van rá, az összes egészségügyi szakértő, az összes specialista, az összes kampányszervezet is azt mutatja, hogy igaz az, hogy a vegán étrend segíthet a betegségek megfékezésében. Ebben szilárdan hiszek, és támogatom. És igen, úgy érzem, a kisebb húsfogyasztás segíteni fog szénlábnyomunk és vízfelhasználásunk csökkentésében.

 

Köszönjük Bierkens professzornak és kollégáinak az Utrechti Egyetemen, hogy rámutatnak az értékes talajvízkészletek kimerítésének sürgető problémájára, valamint Sharma úrnak, a brit Parlament tagjának, hogy megerősíti a növényi alapú étrend értékét az erőforrások, valamint saját jólétünk megőrzésében. Bár gyorsan és bölcsen cselekednénk, hogy biztosítsuk a biztonságos, békés jövőt az embereknek és állatoknak egyaránt.

 

(Supreme Master Television; 2010. okt. 10.)

További részletek angolul: ScienceDaily

Idézet

Ha a Föld új állapotba fog átmenni, azt nagyon gyorsan fogja megtenni.

 Dr. Martin Kennedy, az UC Riverside professzora a hirtelen klímaváltozásról

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.

Ok