Klímaváltozás, Globális felmelegedés

Előző hónapban a Katasztrófa Kezelési Világkonferencia alkalmából a kanadai Torontó Metro kongresszusi központjába belépve két oda nem illő látvány döbbentett meg. Először is, hogy a bejáratot teljesen elállta a dohányzók tömege. Ahogy utat törtem magamnak a passzív dohányfüst kálváriáján át, nem tehettem róla, az jutott eszembe, mennyire szemben áll a józan ésszel, hogy a közelgő természeti csapások enyhítése miatt aggódó tudósok és kormány intézmények globális összejövetelén a saját egészségüket ilyen banális és szükségtelen módon kockáztatják. Másodszor, a vezérszónok Lester Brown volt, a globális környezet és klímaváltozás nagy tiszteletnek örvendő szakértője. Mi köze a klímaváltozásnak a közelgő katasztrófákra való felkészüléshez? Elég sok, mint kiderült.

 

Beszéde után esélyem adódott arra, hogy beszélgessek Lester Brown-nal:

 

CS: Szóval, kezdetben, amikor láttam, hogy a konferencia résztvevőihez beszél, nem igazán láttam az összefüggést az ön által végzett környezeti kutatás, és a katasztrófa kezelés között. Mi a kapcsolat?

 

LB: Nos, ez a Katasztrófa Kezelési Világkonferencia. És hála Istennek, hogy vannak emberek, akik összejönnek, hogy megosszák az ötleteiket arról, hogyan kezeljük azt a sok katasztrófát, amivel a világon szembesülünk. De rá akartam mutatni, hogy van egy közelgő tényleg NAGY katasztrófa, ami valójában magát a civilizációt fogja fenyegetni. És lehetetlen, hogy azt képesek leszünk majd kezelni.

Hanem amit tennünk kell, hogy elkezdjük megfordítani azokat az irányzatokat, amik aláássák a globális felmelegedést, legyen az emelkedő CO2 szint, zsugorodó erdők, vagy nem hatékony populáció növekedés. Hány kudarc és tévedés után következik be a globális civilizáció összeomlása? Erre nem tudjuk a választ. Nem jártunk itt korábban. Van egy tendencia, hogy azt gondoljuk, „Ó, ez velünk nem történhet meg”. Nagyon haladó, magas civilizációjú kultúra vagyunk, és így tovább. De a régi szamaraiak szintén koruk egészen különleges civilizációja voltak. A kerék, az első tervezett városok, jól megtervezett öntözőrendszerek, stb., stb. De volt egy hiba az öntözőrendszerük tervében. Az ő esetükben a talaj emelkedő sótartalma volt az, ami miatt végül elbuktak. A mi esetünkben talán az emelkedő hőmérséklet lesz a fontos.

 

CS: Beszéljen nekem arról, amit mi „természeti katasztrófáknak” nevezünk. Például az előző nyár erdőtüzei Oroszországban. Azt mondja, a rendkívüli időjárást nem kellene egyszerűen elkerülhetetlen természeti csapásnak tekintenünk, és azt hiszem, ez a katasztrófákra felkészülés tekintetében nagyon érdekes.

 

LB: Mindig „természeti csapásnak” nevezik. De amilyen mértékben mi most megváltoztatjuk a Föld éghajlati rendszerét, mint ahogy valóban ezt tesszük, eredetét tekintve mely ponton válik a természeti katasztrófa emberi katasztrófává?

Az emberi katasztrófák egyre gyakoribbá fognak válni. Nos, ha valaki tavaly június elején azt mondja nekem, hogy hőhullám lesz Moszkvában, ahol július hónapban az átlagos hőmérséklet 8oC-kal lesz magasabb, mint ami arra a hónapra megszokott, azt mondtam volna, „Hát, én nem vagyok klímaszkeptikus, de azért ez túlzás.”

És rendkívüli katasztrófákat láttunk. Június végén kezdődött, végigment júliuson, és augusztus elejére minden nap kb. 400 tűz keletkezett. A helyzet teljesen ellenőrizhetetlen volt. És ez az, amikor Medvegyev elnök egy sajtókonferencián izzadva azt mondta, „Mi klímaváltozás tagadók voltunk. Már nem vagyunk.” Azt mondta, „Össze kell jönnünk, tennünk kell valamit ez ügyben.” Úgy értem, ez majdnem olyan volt, mint megtérni a halálos ágyon, ahogy végül látja a fényt.

De a kár ott rendkívüli volt. Hektárok milliói égtek, köztük termények, erdők és füves puszták, és elveszítették a szálas takarmányuk nagy részét. Sok széna kell a tehéncsordák fenntartásához, és nekik nem volt szénájuk.

 

CS: Tehát hol van a vonal az egyébként természeti esemény, és az emberi katasztrófa között, amit konkrétan a klímaváltozás vált ki?

 

LB: Nehéz megmondani, de a világban most szétnézve azt látjuk, hogy a rendkívüli időjárási események majdnem napi hírekké válnak. Azt vettem észre, hogy az utóbbi pár hónapban az árvizekkel, szárazságokkal és tornádókkal az Egyesült Államokban, a hírcsatornák időjárás csatornákká változtak.

Ebben az évben már több erdőtüzünk volt, mint a történelem során bármely más évben – 240 ezer hektár egyedül Arizonában. És már nem tudjuk megszámolni a tornádókat. Olyan sok volt. Négy volt Massachusettsben. Ki hallott valaha tornádókról Massachusettsben?

 

CS: Ez az új normális állapot?

 

LB: A mezőgazdasági rendszer most minden egyes évvel kevésbé van összhangban az éghajlati rendszerrel, ami állandóan változik. Mert nem tudjuk, hogy a dolgok milyen irányba fognak fejlődni. Nem tudod megtenni a befektetéseket.

Valaha úgy volt, hogy volt egy rossz évünk, vagy valamilyen rossz termés – legyen az egy szárazság a volt Szovjetunióban, vagy hőhullám a USA kukorica övezetében – de aztán a dolgok visszaálltak a normálisra. De nincs normális állapot, amire vissza lehetne állni.

 

CS: Eltolódik az alapvonal?

 

LB: Az állandó változás állapotában vagyunk, és ez teszi olyan kockázatossá. És ezért gondolom azt, hogy az élelmiszerárak lesznek az első fő gazdasági jelzői annak, hogy a klímaváltozás itt van. Komolyan kell venni. És azt hiszem, az emberek ezt meg fogják érteni.

 

CS: Hogyan lesznek az élelmiszerárak fordulópont?

 

LB: Nézd meg a dohányzást. A 90-es évek elejéig a dohányipari cégek vezérigazgatói eskü alatt tanúskodtak a Kongresszus előtt, azt mondták, nincs bizonyíték a dohányzás és egészség közti kapcsolatra. És eljutottunk arra a pontra, ahol mindenki tudta, hogy van. Elveszítették a szavahihetőségüket, és akkor minden elkezdett haladni. Azt hiszem, valami hasonló felé haladunk a klíma frontján.

 

CS: Azt mondja, egyetlen civilizáció sem élte túl a természetes fenntartó rendszereinek folyamatos pusztítását.

 

LB: A mayákkal például az történt, hogy amint a civilizációjuk kiterjedt, egyre nagyobb volt az igény a földre, és a tüzelőanyagra fákból. És akkor két dolog kezdett el ott lezajlani. Az egyik, hogy az erdőirtással egyre több talajerózió járt együtt. A másik dolog, ami történt, hogy olyan sok erdőt irtottak ki, hogy az megváltoztatta az egész közép-amerikai régió éghajlatát, csökkentve a csapadékot.

A nagy mértékű erdőirtás eredményeként egy emberi katasztrófa – szárazság – volt az, ami miatt a civilizációjuk megbukott.

A talajerózió nem új. De kifogyunk a a földalatti víztartalékokból, és ez olyasmi, amivel kapcsolatban nincs tapasztalatunk. És a zavaró dolog ezzel az, hogy a vízkészlet kimerülése láthatatlan. Nem látjuk.

És szétnézve a világon egyetlen országot sem találunk, ahol azt mondták volna, „Hé, csökkennek a vízkészleteink”, és tervet léptettek életbe, hogy stabilizálják a helyzetet a víz visszaforgatásával, a pazarlás csökkentésével, vagy bármivel.

 

CS: Az USA-ban sem?

 

LB: Az USA-ban sem. Kínában sem, és a Közel-Kelet országaiban sem.

Valakinek tennie kell ez ügyben valamit. Aztán itt van nekünk a magasabb hőmérséklet, az emelkedő tengerszint, erdőirtás, talajerózió, az óceánok savasodása, és a füves területek elsivatagosodása. Egyetlen egyet sem fordítottunk meg.

 

CS: Azt mondta a konferencián, hogy a katasztrófa kezelés csak egyre fontosabbnak fog tűnni a jövőbe előretekintve. Minek a megtételét szeretné látni? Más szavakkal, köszönöm az ijesztgetést – most mit tegyünk ez ügyben?

 

LB: A kevés jó példa egyike Dél-Korea. Az 50-es évek elején, a koreai háború után Korea nyomorék volt: az összes fát eltüzelték tüzifának, és a hegyeket teljesen lecsupaszították. És aztán Park elnök alatt elindítottak egy újraerdősítési programot, amiben ő összehozott falvakat, hogy a területükön ültessenek fákat. És ma elmész Dél-Koreába, és az összes hegyet fák borítják. Elképesztő.

Észak-Koreában egyik évben a másik után árvizek és szárazságok vannak, és krónikus az élelmiszerhiány. És egyszerűen azért, mert eltűntek a fák, és eltűnt a talaj nagy része, és egyszerűen nehéz valamit megtermelniük. Ezzel összehasonlítva Dél-Korea nagyon egészséges.

 

CS: Világos, ez megtehető. Nos, hogyan érzi magát a jövőt illetően?

 

LB: Én jól vagyok, a világ az, ami miatt aggódok.

 

(Christal Smith, Huffington Post, 2011 július 21.)

Idézet

Ha a bolygóval szembeni igényeink ugyanilyen tempóban növekednek tovább, a 2030-as évek közepére két bolygó ekvivalensére lenne szükségünk az életmódunk fenntartásához.

James Leape, a WWF nemzetközi fõigazgatója

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.

Ok