Klímaváltozás, Globális felmelegedés

Image  

A rendszernek, amely eléri az instabilitás kritikus pontját, szembe kell néznie egy szabályszerûséggel: így, ahogy volt, nem megy tovább. Most ezen a ponton van a földgolyó.

 

 

A rendszernek, amely eléri az instabilitás kritikus pontját, szembe kell néznie egy szabályszerûséggel: így, ahogy volt, nem megy tovább. Most ezen a ponton van a földgolyó. Vagy összeomlik a rendszer, amelyben élünk, vagy olyanná változtatjuk, hogy fenntartható legyen. Egy biológiai faj a kihalás és a mutáció között választhat – mondja László Ervin filozófus, akinek a minap jelent meg legújabb könyve Világváltás címmel.

 

László Ervin 1932-ben született Budapesten. Zongoramûvészként kezdte pályáját, kilencéves korában fellépett a Vigadóban. Filozófiát és rendszerelméletet tanult, késõbb számos egyetemen oktatott, közöttük a Yale-en. 2004-ben Nobel-békedíjra jelölték a környezetvédelem területén végzett munkásságáért. Jelenleg Olaszországban él. Több mint hetven könyvet írt, Világváltás címû munkája most jelent meg a Nyitott Könyvmûhelynél.

 

– Gyakran mondják, hogy a jelenlegi fejlõdés fenntarthatatlan. Pontosan miben áll ez a fenntarthatatlanság?

– Maga a világ folyásának iránya fenntarthatatlan. Az alapgondolat voltaképpen nem más, mint amit már 1972-ben megfogalmaztunk a Római Klubban: nem lehet vég nélkül egy bizonyos irányba fejlõdni egy véges bolygón. Úgy változtatjuk meg a bolygó nyújtotta biológiai feltételeket a hat és fél milliárdnyi ember életben tartásához, hogy egyre nehezebb lesz valamennyiük számára megfelelõ élelmet, tiszta ivóvizet és lakhatási lehetõséget biztosítani. Ilyen formában a legalapvetõbb fizikai értelemben sem tud tovább élni az emberiség a Földön. Fennmaradásunk csak akkor lehetséges, ha megváltoztatjuk a környezeti egyensúlyi folyamatok és az ember viszonyát, ezzel együtt pedig a gondolkodásmódunkat. Az egyensúlyi folyamatokat ugyanis nem tudjuk megváltoztatni, az ezek nyújtotta keretek között kell élnünk.

– Sok környezetvédõ szervezet a globalizációt tartja minden baj forrásának. De van-e alternatívája a globalizációnak?

– Nem arról van szó, hogy együttmûködjünk-e, vagy sem. Természetesen együtt kell mûködnünk egymással. A lényeg az, hogy mit takar ez az együttmûködés. Ha mindig pusztán arra törekszünk, hogy anyagi javakat, minél nagyobb profitot és hatalmat szerezzünk, akkor elkerülhetetlenül egyre kevesebb és kevesebb embernek lesz mind nagyobb vagyona és hatalma. Emellett viszont az emberiség óriási többsége szükséget szenved. Évrõl évre többen érzik, hogy romlik a pénzügyi helyzetük. Az õ problémájuk nem a globalizáció, nem a gazdasági hálózatépítés. Ez önmagában se nem jó, se nem rossz. A probléma abban gyökerezik, hogy milyen célt szolgálnak a hálózatok. A globalizáció jelenlegi formája elavult célokat szolgál. Ez ma már nem alkalmas arra, hogy biztosítsa a túlélést az emberiségnek.

– Melyek azok a területek ön szerint, amelyeken azonnal változtatnunk kellene?

– Két dolgon mindenképpen. Át kellene gondolnunk a viszonyunkat a környezetünkkel. Olyan megújuló energiaforrásokat kell használnunk, amelyek folyamatosan a rendelkezésünkre állnak. Ez pedig közvetlenül vagy közvetetten a napenergia. Ehelyett mi mindeddig szinte kizárólag fosszilis energiahordozókat – földgázt, kõolajat, szenet – használtunk. A másik terület, ahol alapvetõen változtatnunk kell, az alapanyagok újrahasznosítása. A világûrbõl folyamatosan érkezik az energia a Föld felszínére napsugarak formájában. Az anyaggal nem ez a helyzet, ahhoz nem érkezik számottevõ pótlás az ûrbõl. Ha a Föld egy kis ûrhajó lenne, valószínûleg visszarendelnék az ûrbázisra, hogy újratöltse akkumulátorait és feltöltse anyagkészleteit. Csakhogy a Föld nem ûrhajó, nem tudunk repülni, magunknak kell megváltoztatnunk a bolygó folyamatait.

– Világváltás címû legújabb könyvének egyik alaptézise, hogy a környezeti és társadalmi folyamatok gyakran úgynevezett makrováltozások után vesznek új irányt. Hogyan zajlanak le ezek?

– A kultúrtörténet során a fejlõdést szinte mindig klasszikus darwinista folyamatként képzelték el. Ez azt jelenti, hogy egy rendszer mindig lépésrõl lépésre fejlõdik, legyen szó akár egy állat- vagy növényfajról, akár a társadalomról. A kis lépéseket biztosító mutációk mindig véletlenszerûek, és késõbb derül ki, hogy beválnak-e, vagy sem. Ez a lényege a klasszikus darwinizmusnak. Már a nyolcvanas években kiderült, hogy még a biológia sem így mûködik. A kis lépések mellett ugyanis hatalmas, ugrásszerû változások is történhetnek. Ezek nem a kis lépések öszszegzõdésébõl fakadnak, hanem hirtelen jönnek létre. Ezután a kibernetikai és a rendszerelméleti kutatások eredményeit elemezve jöttünk rá arra, hogy egy komplex rendszer egyszer csak eléri a stabilitásának a határát. Ezek a folyamatok nemcsak a kémiában és a biológiában, de a társadalmi struktúrákban, tehát minden komplex rendszerben mûködnek. A stabilitás határán a rendszer nem lépésrõl lépésre változik tovább, hanem ugrásszerûen. Minthogy e változások kaotikusan mennek végbe, kimenetelük kevéssé megjósolható. Csak azt lehet mondani, hogy így nem megy tovább. A rendszer tehát vagy összeomlik, vagy pedig alapvetõen megváltozik.

– Ezek az elõttünk álló lehetséges forgatókönyvek?

– Igen. Egy rendszernek, amely eléri az instabilitás kritikus pontját, egy alapszabállyal kell szembenéznie: így, ahogy volt, nem megy tovább. Most ezen a ponton vagyunk. Vagy összeomlik a rendszer, amelyben élünk, vagy olyanná változtatjuk, hogy fenntartható legyen. Egy biológiai fajnál ez a döntés a kihalás és a mutáció között történik. Nekünk természetesen nem genetikai, hanem kulturális mutációra van szükségünk. Ennek van pozitív hozadéka is. Egy stabil rendszerben, ha valaki innovációt, újítást vezet be, akkor bezárják vagy kiközösítik valamilyen módon. Amikor viszont egy rendszer instabillá válik, akkor egy újító gondolat is érdekes és értékes lehet. A kínai dinasztiák a történelem évezredei során néhány száz évente váltották egymást. Egy dinasztiaváltás igen mélyreható változásokat, gyakran krízist okozott. A kínaiak szerint a krízis azonban a veszélybõl és lehetõségbõl tevõdik össze. Ezt tükrözi a krízis szó kínai megfelelõje, a vei-dzsí is. A vei önmagában veszélyt, míg a dzsí lehetõséget jelent. Elõttünk áll tehát egy olyan lehetõség, hogy felújítsuk egész civilizációnkat.

– Mi lehet a változás menetrendje? Mi indíthatja el, és hogyan fog lezajlani?

– Ebben megoszlanak a vélemények. Én eléggé szkeptikus vagyok a tekintetben, hogy azok az emberek, akik ma vagyonnal és hatalommal rendelkeznek, a saját józan belátásukból és elhatározásukból indítják el majd a változást. Azért vagyok szkeptikus, mert egy mélyreható változáskor az veszíthet a legtöbbet, akinek a legnagyobb befektetései voltak a régi rendszerben. Ezért gondolom, hogy a változáshoz egy kritikus tömeg létrejöttére van szükség. Ez olyan emberi réteget jelent, amely nem gazdag és hatalmas, de nem is szegény, nyomorult, hanem lehetõsége van a változtatásra, s tud másképpen is élni. Ez pedig a középosztály. Azok az emberek, akik képesek felfogni a helyzetüket, és elhatározzák, hogy ezentúl „fenntartható módon” élnek. A Budapest Klub célja éppen az új tudat formálása és a hiedelmek eloszlatása. Tudatában kell lennünk annak, hogy részei vagyunk egy olyan világközösségnek, amely most veszélyeztetve van.

– Nem tart attól, hogy az emberek csak addig tekintik kívánatosnak a zöld gondolatot, ameddig az nem zavarja a saját életüket, ameddig nem kell többet fizetniük az áramért, a vízért, és nem kell letenniük az autójukat?

– Világméretû jelenség, hogy az emberek kulturális újításokra fogékony rétege hajlandó valamivel többet fizetni az egészséges ételekért, az egészségesebb életmódért. Az emberek tehát képesek áldozatot hozni egy cél érdekében. Ez persze nagyrészt attól függ, hogy mit tekintünk áldozatnak. Ha valaki egészségesebben akar élni, ha a szennyezett város közepérõl próbál kijjebb költözni, és autó helyett inkább biciklivel jár, akkor õ nem az áldozatot látja, hanem úgy érzi majd, hogy jobban él. Tehát az áldozat fogalma nagyon függ az értékrendtõl. Az értékrendünk pedig attól függ, hogyan képzeljük el magunkat és a világunkat.

– Sokan azt mondják, a napenergia, a hibrid meghajtású autók olyan drágák, hogy a környezettudatos életmód csak a gazdagok hóbortja lehet.

– Én nem osztom ezt a véleményt. Olaszországban például a bankok kedvezõ hitelt adnak a napelemek vásárlásához. A törlesztés pedig fedezhetõ a fölöslegben termelt áram eladásából. Nem kell gazdagnak lenni ahhoz, hogy idõnként gyalog vagy biciklivel járjunk, ahogy ahhoz sem kell vagyon, hogy szelektáljuk a szemetet. A legtöbb dolog, ami fenntarthatóvá teszi életünket, már ma is hozzáférhetõ az emberiség nagy része számára.

– Az Egyesült Államok a világ egyik legnagyobb szén-dioxid-kibocsátója, az amerikai kormány sokak szerint mégsem tett eddig szinte semmit a globális felmelegedés ellensúlyozására. Van azonban néhány kezdeményezés. Mi a véleménye a demokrata elnökjelöltek ígéreteirõl?

– Ma már azt mondják a Barack Obama demokrata elnökjelölt által képviselt politikai irányvonal követõi, hogy meg kell változtatni a viselkedésünket mind a természettel, mind a többi kultúrával szemben. Kellenének olyan vezetõ személyiségek, akik hajlandók ezt képviselni. Szerintem bizonyos dolgokon fognak is változtatni. A kiotói és bali irányelveket már nagyon széles néptömegek támogatják Amerikában. A baj az, hogy ez már messze nem elég. Igen jelentõs változásokra van szükség. A szén-dioxid-kibocsátást például nagyon hamar és drasztikusan kell csökkenteni. Ha ez nem történik meg, akkor olyan mértékû jégolvadás következik be Szibériában, Grönlandon és az Antarktiszon, amely nem csupán a tengerszintet emeli meg, hanem átalakítja az egész világ éghajlatát. Ha a Grönlandon lévõ már elolvadt jég bekerül az Északi-tengerbe, az megváltoztatja a Golf-áramlatot.

– Milyen szerepük lehet a közép-európai államoknak a változásban? Magyarország szén-dioxid-kibocsátása eltörpül az Egyesült Államoké, Kínáé vagy Oroszországé mellett, így szerepünk – vélik sokan – elhanyagolható.

– Nemcsak az a lényeges, hogy milyen hatása van annak, amit teszünk, hanem az is, hogy tudunk-e követhetõ példát mutatni másoknak. Ha egy ország rájön arra, hogyan tud a saját területén a saját népességével fenntartható módon élni, akkor példát tud mutatni a többi országnak is. Ez az egyénre is érvényes. Mindenkinek meg kell tennie a magáét. Én az olaszországi házamban annyi napkollektort helyeztem üzembe, hogy a fûtést, a vízmelegítést és a világítást jóformán saját magunk tudjuk fedezni. A kis zöldségeskertünkbõl pedig kilenc hónapon át élhetünk. Ha valaki azt kérdezi, hogy õ miért cselekedjen, hisz az úgysem számít semmit, és ezt mások is így gondolják, akkor semmi sem változik.

– Nincs már most is késõ változtatni?

– Lehet. De ha azt mondjuk, hogy már késõ van, és nem teszünk semmit, akkor biztosan késõ van. Így csak lehet. James Lovelock, a Gaia-elmélet megalkotója azért szkeptikus, és azért nem hisz abban, hogy változtatni tudunk, mert nem hisz a társadalom ugrásszerû változásaiban.

– Ön hogyan tekint a jövõbe? Milyen jövõt képzel el ötven év múlva?

– Nem az ötven év a gond, hanem a következõ tíz év. Úgy gondolom, ha áthidaljuk a jelenlegi nehézségeket, akkor olyan globális kultúrát és civilizációt teremthetünk magunknak, amely nem monolitikus, nem csak egyfajta értékrendet képvisel. Viszont vannak közös vonásai. Van közös etikája. Ennek az etikának az alapja az, hogy az emberek úgy próbálnak élni, hogy a közösség többi tagja is boldogulni tudjon. Ha minden ember úgy élne, mint Nyugat-Európában, Észak-Amerikában vagy Japánban élnek, akkor maximum két-, két és fél milliárd ember létezhetne a Földön. Tehát közös etikára és szolidaritásra van szükség. Lehetnek különbözõ politikai rendszerek, de abban egyet kell értenünk, hogy nem szabad egymást úgy kezelnünk, mint kívülállókat vagy vetélytársakat, hiszen együvé tartozunk. A német sajtóban már a világ-belpolitika, „Welt-Innenpolitik” kifejezést használják, mert ebbõl a szempontból már nem létezik külpolitika. Az optimizmus veszélyes, azzal fenyeget, hogy nem teszünk semmit. Éppoly veszélyes, mint a pesszimizmus. Egy bizonyos ponton túl nem jósolható meg a fejlõdés iránya, a fejlõdés útja viszont befolyásolható.

 

(www.mno.hu, 2008. április 5. Molnár Csaba)

Idézet

Most az első számú dolog, a legfontosabb, az erőszakmentesség . Az erőszakmentesség az emberek és az állatok iránt. Persze, ez a vegetáriánus étrendet jelenti. Azt jelenti, hogy teljesen tartózkodnak minden állati terméktől.

Ching Hai Legfelsőbb Mester a legfontosabb teendőről a válság megfékezésére

Cookies make it easier for us to provide you with our services. With the usage of our services you permit us to use cookies.
Ok