Klímaváltozás, Globális felmelegedés

A bolygó ökológiai „hitelválság” felé tart, egy természetvédő csoportok által kiadott jelentés szerint. A dokumentum azt állítja, hogy a természeti erőforrások iránti igényeink majdnem egyharmaddal meghaladják azt, amit a Föld fenn tud tartani.

 

Az Élő Bolygó Jelentés (Living Planet Report) a WWF, a Londoni Állattani Társaság és a Globális Lábnyom Hálózat (Global Footprint Network) munkája. Azt írja, hogy a világ népességének több mint háromnegyede olyan országokban él, ahol a fogyasztás szintje felülmúlja a környezeti megújulást. Ez „ökológiai adósokká” teszi őket, ami azt jelenti, hogy más országok mezőgazdasági földterület, erdei, tengeri és egyéb erőforrásaiból költenek – és gyakran túlköltenek –, hogy fenntartsák önmagukat.

 

A beszámoló azzal zárul, hogy a „természeti tőke” meggondolatlan fogyasztása veszélybe sodorja a világ jövőjének jólétét, egyértelmű gazdasági kihatásokkal, köztük az élelmiszer, víz és energia magas költségével. Dr Dan Barlow, a környezetvédő csoport skóciai tagozatának politikai vezetője hozzátette: „Miközben a média címsorait továbbra is a gazdasági zűrzavar uralja, a világ tovább robog egy ökológiai hitelválságba.”

 

Image
A térkép hektárban mutatja a fejenként elfogyasztott javak és szolgáltatások értékét.

Az USA és Kína a bolygó legnagyobb hatású országai, együttesen a globális lábnyom több mint 40%-áért felelősek. A jelentés kimutatja, hogy az USA és az Egyesült Arab Emirátus rendelkezik a legnagyobb fejenkénti ökológiai lábnyommal, míg Malawié és Afganisztáné a legkisebb.

 

„Ha a bolygóval szembeni igényeink ugyanilyen tempóban növekednek tovább, a 2030-as évek közepére két bolygó ekvivalensére lenne szükségünk az életmódunk fenntartásához”, mondja James Leape, a WWF nemzetközi főigazgatója.

 

Angliában az „ökológiai lábnyom” – a Földön a földnek és tengernek az a mennyisége, amire szükség van, hogy biztosítsa a felhasznált erőforrásokat, és felszívja a hulladékunkat – fejenként 5,3 hektár. Ez több mint kétszerese a globális populáció számára ténylegesen rendelkezésre álló fejenkénti 2,1 hektárnak. A WWF szerint Anglia országos ökológiai lábnyoma a világon a 15. legnagyobb, és területe ugyanakkora, mint 33 afrikai országé együttesen.

 

„Az utóbbi pár hónap eseményei arra szolgáltak, hogy megmutassák nekünk, milyen végtelenül ostoba dolog a lehetőségeinket meghaladó módon élnünk”, mondta a WWF nemzetközi elnöke, Emeka Anyaoku törzsfőnök. „Bármilyen pusztító is a pénzügyi hitelválság, semmi ahhoz az ökológiai recesszióhoz képest, amivel szembenézünk.” Mint mondja, a részvényekben és kötvényekben elvesztett több mint 2 billió USA dollár eltörpül ahhoz a 4,5 billió USA dollár értékű erőforráshoz képest, ami örökre elpusztul, évente.

 

A beszámoló Élő Bolygó Indexe, ami egy kísérlet a biodiverzitás világméretű egészségi állapotának mérésére, 1970 és 2005 között átlagosan 30%-os csökkenést mutatott 1235 faj 3309 populációjára nézve. A trópusokra ugyabban az időszakban az index átlagosan 51%-os hanyatlást mutatott, 585 faj 1333 populációjában.

 

Egy új vízfogyasztási index azt mutatja, hogy az Angliához hasonló országok átlagos „víz lábnyoma” sokkal nagyobb, mint amit az emberek felismernek – több ezer liter használódik el olyan termékek előállítására, mint marhahús, cukor, és pamuting. „Angliában az átlagos víz lábnyomnak majdnem kétharmada (62%) külföldi felhasználásból származik, az általunk fogyasztott javak előállítására”, mondta Mr Leape.

 

(BBC)

Idézet

Nem volt elég ember, hogy kiálljon és kommunikáljon a bolygó sürgősségéről, és a megoldásról is, mint a vegetáriánus étrendről, ahogy mi most tesszük.

Ching Hai Legfelsőbb Mester a Mars klímaváltozás katasztrófájáról

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.

Ok