Klímaváltozás, Globális felmelegedés

Megalakult a magyarországi Klímabarát Települések Szövetsége. A Klímabarát település program bár csak 2007 tavaszán indult, de már öten csatlakoztak hozzá. A résztvevők nem felülről várják a megoldást, hanem a maguk szintjén, a maguk eszközeivel próbálnak tenni a klímaváltozás ellen.

 

 
 

Mint arról a National Geographic Online korábban már beszámolt, idén márciusban indult el hazánkban - elsőként Tatabányán és Hosszúhetényben - a klímabarát település program az MTA Szociológiai Kutatóintézetében működő Éghajlatváltozás Kutatóműhely koordinálásával.

 

Antal Z. László szociológus, az MTA Szociológiai Kutatóintézetének munkatársa, a program egyik koordinátora a hétvégi rendezvényen elmondta, immár bebizonyosodott, hogy a nemzetközi és az állami szervezetek nem képesek hatékony megoldást nyújtani a klímaváltozás kérdésére. Éppen ezért sürgető szükség van helyi szintű kezdeményezésekre.

 

Napjainkban a települések nagyon erősen függnek a körülöttük lévő ellátórendszerektől, ami egyrészt rendkívül kiszolgáltatottá és ezáltal sérülékennyé teszi őket, ugyanakkor mindez hatalmas energiaigénnyel párosul. A klímabarát település program célja, hogy az energiaszükséglet mérséklésével, illetve a helyben - alternatív módon – előállított energia arányának növelésével a települések minél jobban függetlenedjenek a külső ellátórendszerektől.

 

„Egy település sem fogja egyedül megváltani a világot, viszont nem szabad elfelejtenünk, hogy a klímaváltozás hatása mindenkit érint, és mindenkinek fel kell készülnie rá, alkalmazkodnia kell. A megelőzés terén pedig mindenkinek lépnie kell a maga eszközeivel” – mondta Takács Sánta András ökológus, az MTA munkatársa, a program koordinátora. „Egy klímaprogram csak akkor lehet sikeres, ha a helyi önkormányzat mellett a lakosság és az állami intézmények is széles körben támogatják.”

 

A szakértő szerint a külföldi tapasztalatok azt mutatják, hogy a települési klímaprogramok elindítására leginkább annak járulékos előnyei motiválják a résztvevőket. Ide tartozik a városi levegőminőség javulása, – a csökkenő autóforgalom és a nagyobb zöld területek révén –, a település energiafüggőségének csökkenése, valamint a programban aktívan részt vevő helyi közösségek megerősödése.

 

Hazánkban elsőként Tatabánya és Hosszúhetény kapcsolódott be a programba, majd később csatlakozott Pomáz, valamint Pilis és Albertirsa.

 

A szövetség megalakulására azért volt szükség, mert ez biztosítja, hogy a részvevők közvetlen kapcsolatban legyenek egymással, és megoszthassák egymással a tapasztalataikat. A szövetség egy internetes oldalt hoz majd létre, ahol nem csak a részvevők, de a kívülálló érdeklődők is tájékozódhatnak a fejleményekről és a hasonló külföldi kezdeményezésekről is. Ezt a célt szolgálják a jövőben megjelenő kiadványaik is.

 

 

 

A gazdaság lokalizálása fontos feladat

 

Habár mindegyik település gazdasági, társadalmi és környezeti adottságait tekintve más-más helyzetben van, és így a lehetőségeik is igen eltérők, programjaik alappillérei mégis hasonlóak.

 

Mindenütt fontos szerepet szánnak a helyi közlekedési rendszer átalakításának: ez magában foglalja az autóhasználat mérséklését, a gyaloglás, a kerékpározás és a tömegközlekedés használatának ösztönzését.

 

A helyi energiarendszer átalakítása az a terület, ahol a legtöbb és legszembetűnőbb eredmények várhatók: az épülő vagy a már meglévő épületek jobb szigetelésével, valamint a hatékonyabb és szabályozható fűtési rendszerrel csökkenthető az energiaszükséglet. Az energiaellátásban a jövőben nagyobb szerepet szánnak a helyben előállított, megújuló energiának.

 

A technológiák mellett a gazdaság - különösen a mezőgazdaság - lokalizálása is nagyban hozzájárulhat a termelésből és a szállításból fakadó szennyezőanyag-kibocsátás és az energiaszükséglet csökkentéséhez azáltal, hogy az elfogyasztott javak minél nagyobb hányadát helyben termelik meg.

 

Hosszúhetényben, Tatabányán és Pomázon, ahol a legkorábban megkezdődtek a programmal kapcsolatos előkészületek, várhatóan 2008 januárjától konkrét gyakorlati lépésekre is sor kerül.

 

 

 

A helyi piactól a kerékpárútig

 

Hosszúhetényben a helyi gazdaság erősítésére jövő tavasztól újraindítják az egykor rendszeresen működő piacot. Ez lehetőséget nyújtana a helyi termelőknek, kézműveseknek a termékeik értékesítésére, valamint a vásárlóknak a helyi termék vásárlására.

 

2008-tól az önkormányzat energiahatékonysági és energiatakarékossági tanácsadással segíti az építkezőket.

 

A mintegy 3400 fős településen az egyik legnagyobb gondot az átmenő autóforgalom valamint a helyiek nagyarányú autóhasználata jelenti. Ennek következménye, hogy a nagy forgalmú főút szinte ellehetetleníti a gyalogos- és a kerékpáros közlekedést, az iskolák és a legtöbb hivatalos intézmény nem érhető el kerékpárúton. A klímaprogram keretében cél a kerékpárutak bővítése és átalakítása olyan módon, hogy ne csak a kerékpáros turizmust, hanem a helyi lakosság igényeit is szolgálja. A hosszú távú tervek között szerepel egy elkerülő út építése, ezzel a gyalogosok „visszafoglalhatnák” a település fő utcáját.

 

A tömegközlekedésre való ösztönzés egyik lépéseként már készültek tervek a buszmegállók áthelyezésére, újak kialakítására, hogy egyenletesebben lefedjék a települést. A beruházások megvalósulása a rendelkezésre álló pályázati lehetőségektől függ.

 

 

 

Nem a spanyolviaszt találták fel

 

„Nem ezek lesznek az első lépések, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak a klímavédelemhez. Eddig is voltak ilyen jellegű intézkedéseink csak nem tudatosítottuk magunkban, nem neveztük néven ezeket, és nem voltak összehangolva a beruházások” – mondta a National Geographic Onlinenak Faragóné Cseke Blanka, Hosszúhetény polgármestere.

 

Hasonlóan vélekedett Bencsik János tatabányai polgármester is. Lapunknak elmondta, hogy tulajdonképpen minden településen vannak klímavédelemmel kapcsolatos beruházások, csak azok összehangolatlanságuk miatt nem túl hatékonyak. Példaként a közintézmények és panelházak energiakorszerűsítését említette. Mivel a nyílászárók cseréje és a szigetelés legtöbbször nem jár együtt – vagy csak megkésve - a fűtési rendszer korszerűsítésével, szabályozhatóvá tételével vagy az alternatív energiatermelő rendszerek beépítésével, ezért általában elmarad – vagy késik - a beruházás várt sikere, az energia-megtakarítás. Ráadásul egy-egy épület több ütemben végzett korszerűsítése a költségeket is növeli.

 

Jövőre Tatabányán folytatják az oktatási intézmények világításának korszerűsítését. Idén az óvodákban és az általános iskolákban energiatakarékos lámpákat szereltek fel, ennek köszönhetően mintegy felére csökkent az intézmények energiaköltsége. Ebből fedezni tudják a világítótestek bérleti díját, így a korszerűsítés nem járt többletkiadással az önkormányzat számára. A villamos energia árának emelkedésével pedig várhatóan megtakarításuk is lesz.

 

A klímastratégia fontos eleme, hogy a külön erre a célra létrehozott klímaalapból fedezik a kiadásokat, de a megtakarításból származó bevétel is ebbe az alapba kerül, és a további fejlesztésekre fordítják.

 

Tatabányán a tervek szerint jövőre megépül a kerékpárút hálózat gerince. Jelenleg ugyanis vannak kerékpárutak a városban, de mivel ezek nem alkotnak összefüggő rendszert, nem ösztönzik a lakosságot a kerékpáros közlekedésre.

 

Egy nagyvárosban lakók sokkal jobban szembesülnek a nyári hőség okozta nehézségekkel, ezért a parkok fenntartása, bővítése kiemelt feladat a város számára.

 

„Általános tévhit, hogy a klímavédelmi beruházások, intézkedések többletköltséget jelentenek. Holott gyakran a megtakarítások mellett új munkahelyeket is teremtenek például az alternatív energiához kapcsolódó ipar révén” – magyarázza a polgármester, hogy miért látni kevés hatékony lépést a klímavédelem terén.

 

 

 

www.geographic.hu, 2007. november 19.

Idézet

Semmi sem lesz olyan hasznos az emberi egészségre, és növeli az élet fennmaradásának esélyeit olyan mértékben a Földön, mint a fejlődés egy vegetáriánus étrendre.

Albert Einstein fizikus, 1921 Nobel-díjas

 

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.

Ok