Az Ikea és a Rockefellerek alapítványai eddigi legnagyobb befektetésüket hajtják végre azzal, hogy 500 millió dollárral egy olyan alapot indítanak, amelynek célja a megújuló befektetések ösztönzése a világ elmaradottabb térségeiben - számol be a hírről a Financial Times.
Az Ikea és a Rockefellerek alapítványa fejenként 500 millió dollárral indítja el azt az alapot, amely olyan országokban szeretné ösztönözni a megújuló energiás befektetéseket, mint India, Nigéria és Etiópia. A két alapítvány abban bízik, hogy az új alapon keresztül képesek lesznek több mint 10 milliárd dollár érékű megújuló projekteket finanszírozni és ezáltal több mint egymilliárd embert tudnak kiemelni az energiaszegénységből. A cél, hogy a hiányzó összeget más, nemzetközi fejlesztési ügynökségektől vonzzák be az alapba még idén.
Az alapítványok abban bíznak, hogy ezekkel a beruházásokkal két fontos veszéllyel szemben is fel tudják venni a küzdelmet a fejlődő országokban: a szegénységgel és a klímaváltozással. A tervek szerint nem központosított nagy projekteket, inkább kisebb, elosztott megújuló energiás projekteket finanszíroznának az alapból, például mini napenergiás projekteket vagy kisebb vízenergiával működő fejlesztéseket.
Az alapok közlése szerint már több nagyobb szervezettel is sikerült megállapodni az ügy támogatásáról, köztük a Világbankhoz kötődő International Finance Corporationnel és a US International Development Finance Corporationnel. A cél, hogy év végéig a már befektetett egymilliárd dollár mellé 10 milliárdot gyűjtsenek ilyen szervezeteken keresztül, ezt követően pedig az alapot megnyitnák kereskedelmi befektetőknek is az egyéni projektek támogatására.
A két alapítvány amellett, hogy egymilliárd embert szeretne kiemelni az energiaszegénységből, azt is célul tűzte ki az évtized végére, hogy egymilliárd tonnányi széndioxid-kibocsátástól mentesítse a Földet (tavaly világszinten mintegy 34 milliárd tonna széndioxid-kibocsátást jegyeztek fel). Elmondásuk szerint a pandémia két évtizeddel vetette vissza a szegényebb országok fejlődését, nagy igény van tehát a gazdasági növekedés előmozdítására, de környezetbarát úton.
Forrás
Portfolio.hu, 2021. 06. 22.