2020-ra a Gleccser Nemzeti Park „Pocsolyák Nemzeti Park” lesz, és a Nyugat többi része se fog sokkal jobban járni. Szóval, hol az aggodalom?

Állítólag őseinknek régen egyszerű volt a számtana: „Egy, kettő, három, sok”. Ez jellemzi sok szavazó hozzáállását 2008-ban, akik a gazdaság, az energiaárak, az iraki háború, és „azon egyéb problémák” miatt aggódnak. Az elnökválasztáshoz közeledve a legtöbb amerikai nem aggódik a globális felmelegedés miatt. Akkor talán majd fognak, amikor kinyitják a vízcsapot, és nem jön belőle víz.

Augusztus elején a Sierra Clubbal bejártuk a Gleccser Nemzeti Parkot, hogy pillantást vessünk az óriási jégmezők némelyikére. 1910-ben 150 gleccser volt a parkban; most 25 van, amelyek évente tömegük 9%-át veszítik el. Valamikor 2015 és 2020 között el fognak tűnni. A helyiek azon viccelődnek, hogy a hatalmas területet át fogják nevezni „Pocsolyák Nemzeti Parknak”.

A gleccserek világszerte eltűnőben vannak. Csakúgy, mint a jégtakaró az olyan helyeken, mint az Északi-sark és Izland. Miközben a jég eltűnését a globális felmelegedés meggyőző bizonyítékának tartják, a legtöbb amerikainak ez nem okoz álmatlan éjszakákat. Egy áprilisi Gallup felmérés azt találta, hogy „míg az amerikaiak 61%-a szerint a globális felmelegedés hatásai már elkezdődtek”, csak 37% aggódik emiatt, nagyjából ugyanannyi, mint amikor a Gallup először tette fel ugyanezt a kérdést, 19 évvel ezelőtt.

Miért nem látják a globális klímaváltozást fontosabb kérdésnek? Sok megfigyelő szerint az átlagos amerikai túl elfoglalt ahhoz, hogy néhány országos problémánál többel foglalkozzon – ez az „egy, kettő, három, sok” jelenség. A társadalomkutatók arról számolnak be, hogy az átlagos szavazónak nincs sok szabadideje: túl elfoglaltak, hogy megéljenek. A legtöbb amerikai a gazdaság miatt aggódik – fizetik az ingatlankölcsönüket és az egészségügyi biztosításukat –, és a benzinárak miatt. A kevés hír, ami eljut hozzánk, az vagy rádiós beszélgetésekből származik – kulturális témák – vagy a kábel TV-ből – Irak és terrorizmus. Bár tudatában vagyunk a globális klímaváltozás fenyegető veszélyének, túl zaklatottak vagyuk ahhoz, hogy képesek legyünk felmérni a következményeket.

Hacsak nem csapja őket arcon, akkor az átlagos amerikait nem lehet felizgatni egy elvont fenyegetéssel. Ha egy globális felmelegedési esemény – mammut hurrikán, tornádó, vagy erdőtűz – a közelünkben van, akkor elkezdünk aggódni. Ebből a nézőpontból néhány ezer hektárnyi jég eltűnése Montana eldugott zugában alig tűnik jelentősnek. Legtöbben ezt nem látjuk a veszély jelének. Pedig az. A gleccserek eltűnése óriási problémák előjele. Nyugaton a legnyilvánvalóbb a szárazság.

A Gleccser Parkban tett túránk során a helyi tudósok elmagyarázták a globális felmelegedés egész rendszert érintő hatását. A gleccserolvadáson kívül kevesebb a hó, több az eső, és hosszabb a növekedési időszak. Az utóbbi ötven évben Montana átlaghőmérséklete több mint 3^oC-kal emelkedett. Ez hosszabb száraz időszakokat eredményezett, ami egy rovarfertőzésnek köszönhetően rendkívüli fapusztuláshoz vezetett. Ez viszont katasztrofális erdőtüzek táptalajává vált – a hurrikánokhoz és tornádókhoz hasonlóan, nem az a helyzet, hogy ezek a csapások gyakrabban fordulnak elő, de amikor bekövetkeznek, nagyobb a hatásuk. A melegebb víz a lombkorona eltűnésével együtt a park vadvilágának nagy részére jelent veszélyt.

És Montana víz utánpótlása csökken: egy olyan államban, ahol valaha bőven volt víz, most vannak olyan területek, ahol nincs elég: Montana keleti része tartós szárazságtól szenved. …

Itt a nyugati parton a szárazság az élet nyugtalanító ténye. Ahogy a Délnyugat benépesült – Los Angelestől Albuquerque-ig – északról kellett vizet szállítani, mert az éves csapadék nem volt elég a helyi igények kielégítéséhez. Montana vízproblémái a Nyugat vészjósló valóságát illusztrálják: a globális felmelegedés csökkenti a helyi vízellátásunkat. Ha a Los Angeles medencében élsz, az általad használt víz nagy része az Owens-folyóból jön, a Sierrákból, és a Colorado-folyóból; mindkettő fogyatkozik.

Ahogy a neve sejteti, a Colorado-folyót a Colorado-hegység hóolvadása táplálja, ami az utóbbi pár évben drámai mértékben lecsökkent. A több mint 2000 km hosszú folyó hét állam elsődleges vízforrása. 2012-re a növekvő igény és csökkenő utánpótlás hatására a Colorado-folyó többet nem lesz képes kielégíteni szerződéses kötelezettségeit. Közben a folyó útját szegélyezik a közelgő katasztrófa jelei: a Powell-tó már kiszáradt, és a szakértők azt jósolják, hogy a Mead-tó 2021-re el fog tűnni.

Ha Montana, az egymilliós népességű állam kezd kifogyni a vízből, mi vár akkor Dél-Kaliforniára, a 23 millió lakosú területre? A Délnyugat polgárai most más miatt aggódhatnak, de az évtized végén közös sikolyuk ez lesz: hol a víz!

(Bob Burnett, Huffington Post, Alternet, 2008. augusztus 14.)