Klímaváltozás, Globális felmelegedés

Tartalmas fordulópontnak nevezte a római G20-csúcstalálkozó záródokumentumát a házigazda Mario Draghi olasz miniszterelnök, aki vasárnapi sajtótájékoztatóján úgy vélte, hogy a pandémia és a klímaváltozás tudatosította a globális kihívások megoldásának sürgősségét.

  

Mario Draghi sikeresnek értékelte a világ tizenkilenc legfejlettebb országa és az EU állam- és kormányfőinek kétnapos találkozóját. Megjegyezte, hogy egyáltalán nem volt könnyű megállapodásra jutni. Sajtóforrások szerint a delegációk az utolsó percekig dolgoztak a húszoldalas zárónyilatkozat végleges formáján.  

A római kormányfő úgy vélte, hogy az utóbbi években kevéssé aktív G20-csoport hozzáállása hirtelen megváltozott, "mintha a pandémia, a klímaválság, valamint az általuk okozott társadalmi egyenlőtlenségek hatására tudatosodott, hogy

A KORSZAKVÁLTÓ KIHÍVÁSOKKAL NEM LEHET EGYEDÜL SZEMBESZÁLLNI".

Draghi eredménynek nevezte, hogy a csúcs elfogadta azt a tudományos megállapítást, miszerint az évszázad feléig 1,5 Celsius-fokra kell korlátozni a globális hőmérséklet-emelkedést, és hangsúlyozta a szénsemlegesség melletti elkötelezettséget. Elemzők figyelmeztettek arra, hogy annak pontos dátuma kimaradt a zárónyilatkozatból, de Mario Draghi kiemelte, hogy az évszázad közepére való általános utalás "konkrétabb bármilyen korábbi dokumentumban szereplő időpontnál". Hozzátette, a szén-dioxid-kibocsátás felszámolását 2050-re akarják elérni, de "nem hiszem, hogy ez sikerülni fog" - jelentette ki.

Kiemelte, hogy a világ vezető országai évi százmilliárd dolláros támogatásról egyeztek meg, amivel a fejlődő országok klímapolitikáját segítik. Mario Draghi azt mondta, hogy a 2015-ös párizsi klímacsúcs nem váltotta be ígéreteit, mivel azóta a szén-dioxid-kibocsátás mértéke nőtt, főleg a Covid-19-járvány első hullámai után bekövetkezett termelési növekedés miatt.  

A miniszterelnök kifejtette, hogy Kína részéről nagyobb ellenállást várt, de Peking és Moszkva is elfogadta a 1,5 Celsius fokos határt, ami "nagy erőfeszítéseket követel". Hozzátette, hogy Kína gyártja a világ acéltermelésének majdnem felét szénenergia felhasználásával. Hangoztatta, hogy mostantól a G20-t ismét közös ambíciók vezetik.

A fiatalok és az aktivisták cselekvésre buzdítanak, és ez a csúcstalálkozó tartalmas volt

- fogalmazott Mario Draghi a környezeti aktivista Greta Thunberg korábbi kijelentéseire utalva, aki szeptember végén Milánóban azt mondta, hogy a politikusok tettek helyett csak szónokolnak. Mario Draghi a csúcstalálkozó eredményei között említette a globális minimumadó bevezetéséről szóló megállapodást. Jelentősnek tartotta, hogy a csúcstalálkozón külön szekciót szenteltek az állami és a magánszektor közötti együttműködésnek hangoztatva, hogy "így lehet finanszírozni a klímaváltozás megfékezését".

SIKERNEK TARTOTTA AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK ÉS AZ EU KÖZÖTTI ACÉL- ÉS ALUMÍNIUMTERMÉKEK VÁMKÖTELESSÉGE ENYHÍTÉSÉRŐL SZÜLETETT MEGÁLLAPODÁST.

A globális járványintézkedések között Mario Draghi kiemelte a Kereskedelmi Világszervezet és a Európai Bizottság között induló együttműködést a fejlődő országokban tervezett vakcina-gyártásról.

Mario Draghi átadta a stafétát a G20 következő elnökének, Indonéziának. Sikert kívánt a Glasgow-ban kezdődő ENSZ-klímacsúcsnak egy vélve, hogy "még sok teendő van". A G20 politikusai vasárnap a római Trevi-kútnál kezdték a napot, ahol a  hagyomány szerint aprópénzt dobtak be, hogy visszatérhessenek Rómába.

 

Forrás

Idézet

A vegetáriánussá válás, vagy legalábbis a kevesebb vöröshús fogyasztás az egyedüli, leghatékonyabb lépés, amit bárki megtehet, hogy csökkentse az üvegházgáz kibocsátást.

Sir Paul McCartney és Dr. Rajendra Pachauri levele a "The Independent" újságban

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.

Ok