A Kiotói Egyezmény egy 1997-ben aláírt, a fejlett országokat tömörítő, nemzetközi egyezmény, amelyben a résztvevő, iparosodott államok kötelezik magukat arra, hogy széndioxid-kibocsátásukat az aláírást követő évtizedben 5,2 százalékkal az 1990-es szint alá szorítják vissza.
Az egyezmény 1997-es kidolgozása az ENSZ Klímaváltozási Konvenciójának (United Nations Framework Convention on Climate Change (UNFCCC)) keretében történt, célja pedig a légkör üvegházhatású gázkoncentrációjának stabilizálása volt, hogy a klímaváltozás és a globális felmelegedés előrelátható hatásait enyhíteni tudják. Az egyezmény 2005. február 16-án lépett életbe.
2006. Decemberéig 169 állam csatlakozott az egyezményhez, amelyek összességében a világ széndioxid-kibocsátásának 61.6 százalékáért felelősek. A viszonylag alacsony arány azért lehetséges, mert a világ legnagyobb légszennyező állama, az Egyesült Államok, valamint a szintén nagy szennyező, Ausztrália nem csatlakozott az egyezményhez.
A 2007-es csatlakozási állapotot a következő ábrán láthatjuk
Más nagy szennyezők, mint például India vagy Kína csatlakoztak ugyan a Kyotói Egyezményhez, ám részükre kivételes elbánásmódot biztosít a dokumentum, és nekik jelenleg még nem szükséges a széndioxid-kibocsátásukat visszafogniuk.
A fenti kitételek miatt a szakértők komolyan vitatják a Kiotói Egyezmény hatékonyságát és értelmét, de kétségtelen erénye az egyezménynek, hogy “közös nevezőt” illetve “minimális alapot” biztosít a további nemzetközi diplomáciai tárgyalások számára.
A jelenleg is hatályban lévő Kiotói Egyezmény 2012-ig van érvényben, és 2007 Májusában már megkezdődtek a tárgyalások egy következő egyezmény körvonalazásáról.
A Kiotói Egyezmény tartalma a következő:
- - A Kiotói Egyezményt kormányok írják alá, az egyezmény betartatása az ENSZ feladata.
- - Az aláíró kormányok két kategóriára oszlanak:
- Az Annex I államok, akik magukra nézve kötelezőnek fogadták el az üvegházhatású gázok kibocsátásának visszaszorítását.
- A Nem-Annex I államok, akiknek ilyen irányú kötelezettségeik nincsenek, de részt kívánnak venni az úgynevezett “Tiszta Fejlesztési Mechanizmus” (Clean Development Mechanism) kialakításában.
- - Azok az Annex I államok, amelyek nem tartják be a magukra nézve kötelező vállalásaikat, minden tonna üvegházhatású gáz kibocsátása után (a kvótájukon felül) 1,3 kibocsátási egységet kötelesek büntetésként fizetni 2008 és 2012 között.
- 2008 és 2012 között az Annex I államok átlagosan 5%-kal az 1990-es szint alá kötelesek visszaszorítani az üvegházhatású gázok kibocsátását (ez egyes, főleg EU-s államoknál a 2008-as szinthez képest tizenöt százalékos visszaszorítást jelent). Az átlagos öt százaléktól néhány állam a saját ratifikációja során eltért, egyesek 8%-os csökkentést irányoztak elő, de Izland például 10%-os emelést hagyott jóvá. Minthogy azonban ezt az EU-n belüli kvótakereskedelemmel kívánják kompenzálni, és az 5%-ot az EU átlagára értik, más, kevésbé fejlett EU-tagállamoknak még ennél is nagyobb növekedést is megengednek.
- - A Kiotói egyezmény tartalmazza az úgynevezett “rugalmas mechanizmust”, ami a tagállamoknak megengedi a kibocsátási kvóták kereskedelmét.
Forrás: Wikipedia, BBC, UNFCCC
