A brazil marhahús növekvő exportja közvetve erdőirtáshoz vezet az Amazonas vidékén. A svédországi Chalmers és SIK kutatása, amit nemrég közöltek az Environmental Science & Technology folyóiratban, azt mutatja, hogy sokkal nagyobb az éghajlatra gyakorolt hatás, mint amit a jelenlegi számítások mutatnak. A kutatók most azt kérik, hogy amikor meghatározzák egy termék szénlábnyomát, akkor vegyék figyelembe a földre gyakorolt közvetett hatást.

„Ha ezt a szempontot nem vesszük figyelembe, megvan a veszélye, hogy rossz jelzéseket küldünk a döntéshozóknak és fogyasztóknak, és vétkessé válunk a brazil marhahús éghajlatra gyakorolt hatásának alulbecslésében”, mondja Sverker Molander, a környezeti rendszerek elemzésének professzora, és a cikk egyik társszerző kutatója.

Brazíliában a marhahústermelés az erdőirtás fő oka az Amazonasz medencében. A következmény nemcsak az, hogy értékes esőerdő tűnik el – az erdőirtás az üvegházhatáshoz is hozzájárul. Amikor a szénben gazdag erdőt felégetik, hogy a földet a gazdálkodáshoz megtisztítsák, nagy mennyiségű szén-dioxid szabadul fel. Becslések szerint az erdőirtással nyert föld 60-70%-át marhatartásra használják.

A 2000-es évek során Brazília kiemelkedett, mint a világ legnagyobb marhahús exportőre. Azonban az exportált marhahúsnak nagyon kis része származik az Amazonasz tarra vágott részeiről. A szénlábnyom standardként ismert nemzetközi felmérésekben  – amiket azért végeznek el, hogy felmérjék egy termék hatását a környezetre – ezzel a marhahússal úgy számolnak, mint ami erdőirtás révén nem járul hozzá a kibocsátásokhoz, miközben a megszokott kibocsátást okozza az állatok emésztése és a takarmánytermesztés során. A megtisztított területekről származó marhahús úgyszintén a teljes termelésnek csak kis hányadát jelenti, nagyjából 6%-ot.

„A bökkenő az, hogy ez a 6% marhahústermelés 25-ször annyi szén-dioxid kibocsátásssal jár, mint a Brazília többi részén előállított marhahús. Ez azt jelenti, hogy a brazil marhahústermelés által okozott átlagos szén-dioxid kibocsátás kétszer annyi, mint Európában”, mondja Sverker Molander.

Az Environmental Science & Technology-ban megjelent cikk bemutatja, hogy a növekvő export az egyik fő hajtó erő a növekvő braziliai marhahústermelés mögött, ami azt jelenti, hogy közvetve hozzájárult a legelőterület kiterjesztéséhez az Amazonasz vidékén. Ma egy termék szénlábnyomának meghatározásakor csak azt a földet veszik figyelembe, ahol közvetlen használatváltás történik, ami félrevezető.

„A cikkben sok különböző módon kiszámoltuk, és nem számít, hogyan csináljuk, arra a következtetésre jutunk, hogy a brazil marhahús a szén-dioxid súlyos forrása.” Jelenleg az erdőirtáshoz kötődő szén-dioxid kibocsátás felelős az összes globális kibocsátás 10%-áért. A takarmány, bioüzemanyag, és élelmiszer, elsősorban hús iránti növekvő kereslet megteremti a több termőföld iránti igényt, ami erdőirtáshoz, és még nagyobb kibocsátáshoz vezet.

„Az alapvető probléma az, hogy növekvő mennyiségű húst eszünk. Minden egyes további elfogyasztott kilogrammal fokozódik az erdőirtás kockázata”, mondja Christel Cederberg, a cikk egyik társzerzője, és mind a Chalmers, mind a SIK kutatója...

„2050-re azt jósolják, hogy a globális húsfogyasztás közel 80%-kal növekedik, ami több legelőterületet és megnövekedett szójatermelést igényel. Hozzáadódik ehhez a bioenergia előállítás miatti növekvő föld igény. A termésátlagok egyszerűen nem növekedhetnek állandóan. Nem számít, honnan nézed az előrejelzéseket, az eredmény a föld megnövekedett, és megváltozott használata”, mondja Christel Cederberg.

(ScienceDaily, 2011. március 4., www.sciencedaily.com)