A légköri széndioxid növekvő szintje elvben segíti a fotoszintetizáló létformák növekedését, cserébe egyre kevesebb tápanyagot kell felszívniuk a földből. Így egyre kisebb az ásványianyag- és vastartalmuk, cserébe egyre több bennük a cukor és a keményítő.
Elven akár pozitív hozadéka is lehetne annak, hogy az emberiség az elmúlt két évszázadban annyi szén-dioxidot termelt, hogy hamarosan megduplázódik a légköri széndioxid mennyisége az ipari forradalom előtti időkhöz képest. Minden általános iskolás tudja, hogy a növények táplálékukat fotoszintézissel állítják elő, mely során a földből felszívott vizet és a levegőből belélegzett szén-dioxidot szénhidrátokká és oxigénné alakítják.
A széndioxid légköri mennyiségének növekedésével a növények valóban jobban lombosodnak, fotoszintetizáló felületeik nagyobbra nőnek. A legújabb kutatások szerint ugyanakkor árnyoldala is van ennek a tápanyagbőségnek:
a növényeknek ugyan továbbra is szükségük van fehérjékre is a növekedésükhöz, amiket a talajból kinyert nitrogén, foszfor és kálium segítségével szintetizálnak, de azzal, hogy fotoszintézissel bőségesen tudnak cukrokat termelni, egyre kevésbé szorulnak rá erre.
Ennek a végén mi isszuk meg a levét, mert mi, emberek rászorulunk azokra az ásványi anyagokra és nyomelemekre, mint a cink, a vas, vagy a fitinsav, amiket a növények amúgy mellékesen szívnak fel a földből és raktároznak magukban.
Legalábbis a megfigyelések alapján erre lehet következtetni. Az amerikai mezőgazdasági minisztérium mérései szerint például az egyik legjobb vasforrásnak tartott fodros kel vastartalma 1950 és 2000 között 23 százalékkal csökkent.
Ezt a legutóbbi időkig a nagyipari gazdálkodás rovására írták, azt feltételezvén, hogy az intenzív gazdálkodás kimeríti a földet. Irakli Loladze matematikus a közmegegyezéssel szembe menve már 2002-ben felállította hipotézisét arról, hogy a légköri széndioxid mennyiségének növekedésével párhuzamosan a növényeknek egyre kevésbé van szükségük fehérjékre a növekedéshez, ezért egyre kevesebb tápanyagot szívnak fel a földből. 2014-ben ő és egy másik kutatócsoport már adatokkal is alá tudta támasztani elméletét.
A két tanulmányhoz tíz évnél is tovább gyűjtötték az adatokat, hat termény - búza, kukorica, cirok, zöldborsó, szója és rizs - 41 változatát vizsgálták úgy, hogy a veteményesek egy részét elkerítették, hogy széndioxiddal dúsított levegővel táplálják. Méréseik alapján a szén-dioxidban gazdag környezetben növekedő rizs cinktartalma 3%-kal csökkent. Ez nem tűnik soknak, de ha azt vesszük alapul, hogy a rizs hány milliárd ember alaptápláléka a világban, a hatásai katasztrofálisak lehetnek. Már csak azért is, mert a rizs jellemzően a melegebb égövek és a harmadik világ lakóinak alaptápláléka, a cinkhiány pedig pont az ezen az égövön jellemző maláriára teszi érzékenyebbé az embert, illetve hasmenést okoz, ami szintén nem előnyös a nem pont szennyvízelvezető hálózatáról híres harmadik világban.
A kísérletben extrém mennyiségű széndioxiddal dúsították a levegőt - de ha a jelenlegi trendek folytatódnak, ötven éven belül a Föld légköre is hasonló mértékben áll majd szén-dioxidból. Loladze és társai becslése szerint így ötven éven belül több százmillió ember szenvedhet majd hiányt olyan alapvető ásványi anyagokban, mint a vas, a fehérjék és a cink, az egyre magasabb cukor- és keményítőtartalmú növények miatt pedig nőhet a cukorbetegek száma is.
Forrás:
- Popular Science, 2018. május 31.
- 444.hu, 2018. június 3.
