Klímaváltozás, Globális felmelegedés

A Földnek van kilenc biofizikai határa, amit nem lehet katasztrofális következmények nélkül átlépni – mint ahogy arról a Nature magazinban megjelent cikk szerzői beszámolnak. Vészjósló módon, e kutatók szerint három ilyen fordulópontot már átléptünk.

 

Az emberi civilizációnak stabil gyermekkora volt. A legutóbbi 10000 évben, ahogy őseink feltalálták a mezőgazdaságot és városokat építettek, a Föld viszonylag stabil maradt. Az átlagos globális hőmérséklet enyhén ingadozott, sosem közelítve üvegház éghajlathoz, vagy eléggé lehűlve ahhoz, hogy új jégkorszak kezdődjön. Az óceánok pH-ja stabil maradt, megfelelő körülményeket biztosítva a korallzátonyok növekedéséhez és a gerinctelenek vázának épüléséhez… Az utóbbi 10000 év átfogó stabilitása nagy szerepet játszhatott az emberiség robbanásszerű fejlődésében.

 

Most ironikus módon a civilizáció olyan erőteljessé vált, hogy át tudja formálni magát a bolygót. „Olyan erővé váltunk, amivel globális szinten foglalkozni kell”, mondja Johan Rockstrom a Stockholm Resilience Center-től. Az ember megváltoztatta a Föld óceánjainak kémiáját, csökkentette a pH-t, az óceán savasodását okozva. Eltoljuk a légkör összetételét, magasabbra emelve a szén-dioxid szintet, mint az legalább az utolsó 800000 évben bármikor volt.

 

Az utóbbi években sok tudós figyelmeztetett arra, hogy ha a bolygót továbbra is így terheljük, hirtelen, visszafordíthatatlan kárt fogunk okozni azokban a rendszerekben, amelyek az emberi civilizációt kezdettől fogva lehetővé tették. Általában egyszerre ezeknek a fordulópontoknak csak egyikére koncentráltak. De a Nature magazin mai számában Rockstrom és 27 környezetvédelmi kutatótársa úgy érvel, hogy egyszerre kell figyelembe vennünk sok fordulópontot. Azt ajánlják, hogy az emberiségnek a bolygót egy „biztonságos működési zónában” kell tartani, amin belül gyarapodhatunk. Ha túlnyomulunk annak a térnek a határain – kitörölve a biodiverzitást, például, vagy túl sokat eltérítve a Föld édesvizeiből – akkor katasztrófának tesszük ki magunkat.

 

A Nature cikk szerzői szerint sajnálatos módon már elkezdtünk nyomulni ezeken a határokon túlra, anélkül, hogy tudtuk volna, hol is vannak pontosan. „Jelenleg egy mesa (szakadékokkal határolt fennsík) tetején ülünk, és körbe autózunk, de nincs felkapcsolva a világítás, és még térképünk sincs”, mondja Jonathan Foley, az új tanulmány társszerzője, és a Minnesotai Egyetem Környezetvédelmi Intézetének igazgatója. „Ez a közlekedés veszélyes módja.”

 

Új tanulmányukban Foley és munkatársai jelzőoszlopokat helyeztek el, hogy mutassa, szerintük hol fekszik hét ezen határok közül. Becslésük szerint e határok közül hármon már túlnyomultunk, és gyorsan közeledünk a másik négyhez. „Fogy az időnk”, mondja Rockstrom.

 

Az új cikk már erős reakciókat váltott ki más kutatókból, egyesek ragyogók, mások nyersek. „Az ilyen munka rendkívül fontos”, mondja Christopher Field, a Stanford Egyetem Carnegie Intézetében a Globális Ökológia Tanszék igazgatója. „Összességében ez egy impresszív kísérlet egy biztonságos zóna meghatározására.”

 

De más kutatók szerint kérdés, hogy a bolygó biztonsági zónája olyan koncepció-e, amivel érdemes foglalkozni. „Nem hiszem, hogy ez bármilyen módon a dolgok megközelítésének hasznos módja”, mondja Stuart Pimm, a Duke Egyetem környezetvédő biológusa.

 

Rockstrom és munkatársai a bolygószintű határok koncepcióját egy korábbi munkából fejlesztették tovább, arról, hogyan változnak a természetes rendszerek. Azok a változások néha fokozatosak, de lökésekben is jöhetnek. Például egy tó komoly mennyiségű foszfort tud felvenni a bemosódott műtrágyából, a változás minden jele nélkül. „Hozzáadsz egy kicsit, nem sok történik”, mondja Shahid Naeem a Columbia Egyetemről, aki nem vett részt a Nature cikkben. „Kicsit többet adsz, nem sok történik. Hozzáadsz egy kicsit… aztán hirtelen, hozzáadsz egy kicsit, és – bumm! – fitoplankton virágzás, oxigén kimerülés, halpusztulás, büdös szag. Eltávolítod azt a kevés foszfort, ami a rendszer átfordulását okozta, és nem alakul vissza. Valójában sokkal tisztább vízhez kell visszatérned, mint gondoltad volna.”

 

Az utóbbi években egyes kutatók úgy érveltek, hogy az egész bolygó hasonlóan működik. További üvegházgázok hozzáadása a bolygó hőmérsékletét állandó, arányos módon emelheti. De eljuthat egy olyan ponthoz, amikor az éghajlat átlökődik egy drasztikusan különböző állapotba. Egyes éghajlatkutatók például azt állítják, hogy a globális felmelegedés Grönland és Antarktisz jégtábláinak elszabaduló összeomlását válthatja ki. Még ha akkor azonnal abba is hagynánk az üvegházgázok kibocsátását, a jégtáblák tovább omlanának be a tengerbe. És aztán semmit sem tudnánk tenni a változás visszafordítására. Rockstrom szerint „Nem tudjuk, hogyan fagyasszuk vissza Grönland jégtábláját”.

 

Rockstrom 2008 áprilisában Stockholmban részt vett egy konferencia szervezésében, ahol környezetkutatók a többi lehetséges határról beszéltek, amelyek világméretekben létezhetnek. Arra következtettek, hogy erős bizonyíték van kilencféle küszöbérték létezésére: klímaváltozás, óceán savasság, ózonréteg, édesvíz használat, a nitrogén és foszfor mozgása, a növénytermesztésre használt föld mennyisége, aeroszolok (köd, és egyéb részecskék), biodiverzitás, és vegyi szennyezés.

 

Majd a kutatók áttekintették e tényezők mindegyikét, hogy kijelöljék azokat a határokat, amiken a világnak nem szabad túlnyomulnia. A Vermonti Egyetemről Robert Costanza szerint „Az az elképzelés, hogy ’állítsunk fel védőkorlátokat’. A védőkorlátok talán olyan lejtőnél vannak, amiket vállalhatnánk és életben maradhatnánk, de talán nem. Tartozunk az emberiségnek azzal, hogy óvatosabbak legyünk.”

 

Végül a kutatók elég magabiztosak voltak hét határ megbecsülésében, melyek közül hármat már túlléptünk. Először is, mint mondják, már túl sok szén-dioxidot juttattunk a légkörbe. James Hansen, a NASA klímatudósa és a Nature cikk társszerzője szerint a jégtáblák katasztrofális olvadásának elkerülésére a szén-dioxid szintet 350 ppm (részecske a millióból) alatt kellene tartanunk. Az ipari forradalom előtt a koncentráció kb. 280 ppm volt, de ma fent vagyunk 387-nél. Más szavakkal, kimozdultunk a biztonságos működési zónából – veszélyes területre.

 

A tudósok azt is mondják, hogy amint műtrágyát juttatunk ki a földekre és szenet égetünk, túlzottan sok nitrogént pumpálunk a környezetbe. Az ember tevékenysége 121 millió tonna nitrogént szabadít fel, aminek nagy része végül a folyókat, tavakat és óceánokat szennyezi, és potenciálisan irreverzibilis változásokba hajtja az ökoszisztémáikat. A tudósok szerint legfeljebb 35 millió tonna nitrogén lenne a biztonságos határ.

 

A fajok kipusztulásának sebessége szintén messze túl van a biztonságos határon. Az élet történetének nagy részében a fajok lassú, viszonylag egyenletes ütemben tűntek el. És ahogy a régi fajok eltűntek, újak fejlődtek. Voltak olyan korok, amikor sok faj, sokkal nagyobb sebességgel pusztult ki, és ezek a pulzusok néha az ökoszisztémák globális összeomlását idézték elő. Az új Nature cikk szerzői azt javasolják, hogy az összeomlás elkerüléséhez a kipusztulás sebessége nem emelkedhet a hosszú távú háttérsebesség 10-szerese fölé. Ma azonban a tudósok becslése szerint a kipusztulás sebessége 100-szor, vagy 1000-szer magasabb.

 

A tudósok azt találták, hogy öt további területen még nem léptük át a határt a veszélyes zóna felé. Például, ahogy szén-dioxidot bocsátunk ki, annak egy része az óceánba jut, és azt savasabbá teszi. A savas tengervízben a korallzátonyok nehezebben építenek vázat, mert gyorsan feloldódnak azok az ásványok, amiket a vázukhoz termelnek. A gerincteleneknek ugyanilyen gondjuk van a házuk létrehozásában. Friss felmérések szerint az óceán most 100-szor gyorsabban savasodik, mint az utóbbi 20 millió évben bármikor. A Nature társszerzők mégis úgy gondolják, hogy még nem jutottunk el arra a pontra, ahol a savasság ökológiai összeomlást okozhat. De közel vagyunk.

 

Bár a cikk kijózanító olvasmány, a szerzők úgy gondolják, hogy optimizmusra is kellene okot találnunk benne. Az emberiség majdnem átlépett egy másik határt, az ózónréteget freongázokkal (CFC) pusztítva. De időben felismertük a válságot, betiltottuk a freongázokat, lehetővé téve, hogy az ózonréteg lassan helyre jöjjön. Ha sokkal tovább vártunk volna, talán túl késő lett volna, hogy bármit tegyünk. „El tudtunk kerülni egy globális katasztrófát”, mondja Rockstrom. Reméli, hogy ugyanezt újra meg tudjuk tenni, és elkerüljük, hogy az emberiség lezuhanjon a környezeti fennsíkról…

 

(Carl Zimmer)

Az angol nyelvű teljes cikk itt található: e360.yale.edu

Idézet

A kormányoknak el kell magyarázniuk az embereknek hogy az most tényleg káros, és ez egy vészhelyzet, hogy az embereknek abba kellene hagyniuk a húsevést. Ez többé nem személyes választás kérdése. Ez egy bolygószintû élet-halál kérdése.

Ching Hai Legfelsőbb Mester - személyes választás kérdése-e a húsevés

Cookies make it easier for us to provide you with our services. With the usage of our services you permit us to use cookies.
Ok