Több mint három év telt el azóta, hogy az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) negyedik felmérő jelentése (AR4) szövegének írása befejeződött. Időközben az ember-okozta klímaváltozás témáinak sokaságában sok száz cikket publikáltak.

E jelentés célja, hogy összefoglalja a döntéshozatal szempontjából azt a legfontosabb éghajlattudományi anyagot, amit a legutolsó IPCC jelentésben elfogadott anyagok után publikáltak Ennek kétszeres oka van.

Először, ez a jelentés közbenső felmérésként szolgál a fejlődő tudományról, félúton az IPCC ciklusában – az IPCC AR5 befejezése 2013-ig nem várható.

Másodszor, és legfontosabbként, a jelentés a tudományos frissítések kézikönyveként szolgál, ami az IPCC AR4-t időben kiegészíti 2009 decemberében Koppenhágához, és bármely azt követő országos vagy nemzetközi szintű, klímaváltozási döntéshozói tárgyaláshoz.

Ez a jelentés a kérdéseknek azt a skáláját öleli fel, amit az IPCC I. munkacsoportja elemzett, nevezetesen a Fizikai tudományos alapot. Ez magában foglalja: az üvegházgáz kibocsátások és légköri koncentrációik, valamint a globális szénciklus elemzését; a légkör, a szárazföldi felszín, az óceánok, és a krioszféra összes főbb komponensének (szárazföldi jég, gleccserek, jégtáblák, tengeri jég, és permafroszt) taglalását; paleoklímát, rendkívüli eseményeket, tengerszintet, előrejelzéseket a jövőre nézve, hirtelen változást és fordulópontokat; külön dobozokat, melyeket a klímaváltozás tudományát övező néhány jellemző félreértés magyarázatának szenteltünk.

A jelentés szándékosan a döntéshozók, az érdekeltek, a média, és a szélesebb közvélemény megcélzott olvasóközönségének íródott. Minden fejezet néhány fontos kijelentéssel kezdődik, ami összefoglalja a legfőbb felfedezéseket. A jelentésben található tudományos anyag a leghihetőbb és legjelentősebb, a publikáláskor rendelkezésre álló, peer-review-n átesett irodalmon alapul. A szerzők főleg az IPCC korábbi vezető szerzői, akik számára ismerős az ilyen természetű tudományos felméréshez szükséges szigor és teljesség.

Az angol eredeti, ahonnan a teljes jelentés letölthető pdf fájlként: http://www.copenhagendiagnosis.org/default.html

 Összefoglalás

A legjelentősebb, friss klímaváltozási felfedezések a következők:

Nekilóduló üvegházgáz kibocsátások: a fosszilis üzemanyagokból származó globális szén-dioxid kibocsátások 2008-ban 40%-kal voltak magasabbak, mint 1990-ben. Még akkor is, ha a kibocsátási sebességek stabilizálódnak a mai szinten, csupán további húsz évnyi kibocsátás 25%-os valószínűséggel azzal járna, hogy a melegedés túllépi a 2^oC-t. 2030 után még nulla kibocsátás mellett is. Minden évnyi késlekedő cselekvés fokozza a 2^oC-os melegedés túllépésének esélyeit.

A friss globális hőmérsékletek bizonyítják az ember-okozta melegedést: az utóbbi 25 évben a hőmérséklet évtizedenként 0,190^oC-kal növekedett, az üvegházgázok növekedése alapján tett előrejelzésekkel nagyon jó összhangban. Még az utóbbi tíz év során is, a Nap sugárzásának csökkenése ellenére az irányzat folytatólagosan melegedő. Megszokott módon előfordulnak természetes, rövid távú fluktuációk, de nincs jelentős változás az alapot szolgáltató, melegedő irányzatban.

A jégtáblák, gleccserek és jégsapkák gyorsuló olvadása: Műholdas és jég mérések széles skálája most kétséget kizáróan azt mutatja, hogy Grönland és Antarktisz jégtáblái is gyorsuló tempóban veszítenek tömegükből. 1990 óta a gleccserek és jégsapkák olvadása a világ más részein szintén fokozódott.

A Jeges-tenger jegének gyors csökkenése: a Jeges-tenger jegének nyári olvadása a klímamodellek jóslásait messze felülmúlva gyorsult. 2007-2009 között a nyári tengeri jég kiterjedése nagyjából 40%-kal volt kevesebb, mint az IPCC AR4 klímamodelljeinek átlagos előrejelzése.

A tengerszint jelenlegi emelkedését alulbecsülték: A műholdak nagy globális átlagos tengerszint emelkedést mutatnak (3,4mm/év az utóbbi 15 évben), 80%-kal az IPCC korábbi becslései felett. A tengerszint emelkedésnek ez a gyorsulása összhangban van a gleccserek, jégsapkák és a grönlandi és nyugat-antarktiszi jégtáblák olvadásából származó hozzájárulás megduplázódásával.

A tengerszint előrejelzés felülvizsgálva: 2100-ig a globális tengerszint valószínű legalább kétszer annyival fog emelkedni, mint amit az IPCC AR4 1. munkacsoportja jósolt, csillapítás nélküli kibocsátásoknál jóval meghaladhatja az 1 métert. 2100-ra a tengerszint emelkedés felső határa 2 méterre lett becsülve. A globális hőmérséklet stabilizálódása után a tengerszint még évszázadokig tovább fog emelkedni, és néhány méteres tengerszint emelkedésre kell számítani a következő néhány évszázadban.

A cselekvés késlekedése visszafordíthatatlan kár kockázatával jár: A klímarendszer néhány sérülékeny eleme (például a kontinentális jégtáblák, Amazonasz esőerdő, nyugat-afrikai monszun, és mások) hirtelen és visszafordíthatatlan változás felé tolódhat el, ha a melegedés a szokásos módon folytatódik az évszázad során.

A kritikus határok („fordulópontok”) átlépésének kockázata a folytatódó klímaváltozással erősen növekszik. Ezért a nagyobb tudományos bizonyosságra várás azt jelentheti, hogy néhány fordulópontot átlépünk, mielőtt felismerjük őket.

A fordulópontnak hamarosan kell jönnie: Ha a globális felmelegedést az iparosodás előtti érték felett 2^oC-ban akarjuk maximálni, a globális kibocsátásoknak 2015 és 2020 között tetőzniük kell, és azután gyorsan csökkenni. Az éghajlat stabilizálásához a szénmentesített társadalmat – közel nulla kibocsátással CO2-ra, és més hosszú élettartamú üvegházgázokra nézve – még jócskán ezen az évszázadon belül el kell érni. Konkrétabban, a fejenkénti átlagos, éves kibocsátásnak jóval 1 tonna CO2 alá kell csökkennie 2050-re. Ez 80-90%-kal a fejlett országok 2000. évi fejenkénti kibocsátási szintje alatt van.

(http://www.copenhagendiagnosis.org/executive_summary.htm)