Éghajlati dobókockának nevezik annak az esélyét, hogy egy nyár szokatlanul forró lesz-e, vagy sem. Ez a kocka egyre cinkeltebb: az elmúlt harminc évben megnőtt az esélye a nagy hőségnek. Új eredmények szerint a globális felmelegedés erősít rá a hőhullámra.

Magyarországon június elejétől mostanáig háromszor adott ki hőségriasztást az ÁNTSZ, mert a napi hőmérséklet meghaladta a 25 Celsius-fokot. Hétfőn a 36-39 fokos hőségben ötödével többen hívták a mentőt, mint egy átlagosan meleg napon, többen a buszmegállóban, utcán, vagy vásárlás közben estek össze. A súlyos közlekedési balesetekben is szerepet játszhatott a figyelem ellankadása a melegben.

Több mint háromezer helyi hőségrekord dőlt meg júliusban az Egyesült Államok középnyugati részén, Nebraskában, Illinois-ban és Iowában. A szokatlan meleg miatt csökkent a folyók vízhozama. A víz hőmérséklete egyes helyeken a 38 fokot is elérte, ezrével pusztult a halállomány.

Erdőtűz van Szicíliában: több száz hektárnyi erdő, szántó, szőlőültetvény ég a sziget különböző részein. Az állami erdészeti hivatal szerint az idén már 4700 esetben kaptak lángra az erdők Olaszországban, ami több mint kétszer annyi, mint ahány hasonló tűzeset volt 2011-ben. A tüzek többségét szándékos gyújtogatás okozta, de az elkövetők nem tudtak volna ekkora pusztítást okozni, ha nincs a hőség és a szárazság. A szibériai erdőtüzek messze a lakott területektől lobbantak fel, így szinte biztosan száraz viharok, lecsapó villámok a bűnösek a három hónapja tartó aszály mellett.

Ha nincs felmelegedés, nincs füstkatasztrófa

Érdemes felkészülni arra, hogy a jövőben kevésbé számítanak majd szokatlannak a hasonló katasztrófák. Éghajlati dobókockának nevezik a klímakutatók annak az esélyét, hogy egy bizonyos nyár szokatlanul forró lesz-e, vagy sem. Ez a kocka egyre inkább úgy viselkedik, mint a cinkelt játékszer a csaló kezében, vagyis az elmúlt harminc évben jóval nagyobb az esély arra, hogy nagy hőség lesz nyáron, mint a 20. század közepén. Ez a lényege annak a statisztikai klímakutatásnak, amelyet a NASA Goddard Intézete és a Kaliforniai Egyetem földtudományi tanszéke végzett, és amelynek eredményeit most közölte az Amerikai Tudományos Akadémia folyóirata, a PNAS.

James Hansen, a NASA klímakutatója és munkatársai azt vizsgálták, van-e köze a globális felmelegedésnek két, nemzetközi szinten is jelentős hőhullámhoz. A kutatók a Moszkva környékén 2010 nyarán bekövetkezett hőhullámot vizsgálták. Akkor az erdőtüzek füstje miatt az orosz fővárosban alig lehetett levegőt kapni, és rendkívül megnőtt a tüdőt károsító szállópor-szennyezés. A másik elemzett hőhullám a tavalyi texasi és oklahomai kánikula volt. 2011 júliusa a negyedik legforróbb július hónap volt az amerikai meteorológia történetében, a szárazság pedig a legsúlyosabb volt 1999, a szövetségi aszályfigyelő szolgálat létrehozása óta.

Az extrém időjárási jelenségeket az 1951 és 1980 közötti éghajlati átlagokkal vetették össze a NASA és a Kaliforniai Egyetem kutatói, pontosabban azt vizsgálták, hogy mennyire ingadozott akkor a hideg-meleg szélsőségek között az időjárás, és mennyire most. A statisztikai elemzésből azt derült ki, hogy a moszkvai és a texasi-oklahomai hőséghez hasonló események kiemelkedően nagy valószínűséggel a globális felmelegedés következményei, mert ha kihagyjuk a vizsgálatból a klímaváltozást, akkor előfordulásuk szinte valószínűtlenné válik.

A hőség lesz a megszokott

Hansen 1988-ban az elsők között állapította meg, hogy a globális felmelegedés a következő évtizedekben nyilvánvalóan közrejátszik az extrém időjárási jelenségek előfordulásában. Azonban az éghajlat természetes módon változékony, így nehéz elkülöníteni az időjárás kilengéseit a melegedés trendjétől. Hansen és munkatársai éppen ezért választottak statisztikai módszereket az elemzéshez: az utóbbi harminc év felszíni hőmérsékletét vetették össze az 1951-1980-as időszak átlagaival.

A kutatók egy úgynevezett haranggörbével mutatták be, mennyire kellett forró nyarakra számítani a 20. század második felében, és mennyire most. A haranggörbe középső része az átlagokat, a megszokott adatokat mutatja a statisztikában. Egy iskola diákjainak tanulmányi eredményeit elemezve például a legtöbben a görbe középső részébe kerülnek. A görbe bal oldalon ellapuló részébe kerülnek azok, akik általában rossz osztályzatot kapnak, míg a jobb felén egyre csökkenő számban állnak azok, akiknek kiválóak a jegyeik.

A görbét felrajzolták az 1980-as, az 1990-es és a 2000-es évek felszíni hőmérsékleti adataiból egyaránt. Az eredmény a következő: a görbe közepe, amely a 20. század második felében az átlagosan meleg nyarakat jelezte, mára jobb felé mozdult, vagyis a hőhullámok lassan megszokottá válnak, ezek jelentik az új átlagot (lásd az eredeti tanulmány 4. ábráján).

2012 is nagyon forró év

A statisztikai adatok azt is jelzik, hogy egyre kiszámíthatatlanabbá válik az időjárás, vagyis nagyobb esély van arra, hogy egy adott nyár nagyon forró legyen, de erre nem lehet holtbiztosan számítani. Az adatok konkrétan azt mutatják, hogy az utóbbi évtizedben az összes szárazföld 75 százalékán volt meleg nyár, míg 1951 és 1980 között csak 33 százalékán. A kutatóknak ezenkívül számolniuk kellett a "rendkívül forró" kategóriával is, ami alig volt jellemző az 1951-1980-as években.

"Ilyen anomáliák ritkák voltak 1980 előtt, így a statisztika törvényei szerint nagy biztonsággal állíthatjuk, hogy a 2012-es nyár sem lenne ilyen forró, ha nem lenne globális felmelegedés" - mondja James Hansen. Jelenleg átlagosan 0,5-0,6 Celsius-fokkal van melegebb, mint 1951 és 1980 között. Noha ez a pár tizedfok nem tűnik soknak, a PNAS-ben közölt tanulmányból az következik, hogy az átlaghőmérséklet ekkora változásának már vannak érezhető következményei. Magyarország éghajlata például fokozatosan mediterrán jellegűvé válik az ELTE meteorológiai tanszéke és az Országos Meteorológiai Szolgálat közös kutatása szerint a következő ötven évben. Lerövidül a tavasz és az ősz, több lesz a hőségnap, és egyenetlenebbül oszlik el a csapadék az év folyamán.

A megszokott éghajlati változatosságon túlmutató, erős hőhullámok olyan térségekben következtek be a NASA és a Kaliforniai Egyetem kutatói szerint, amelyek fölött magasnyomású levegő helyezkedett el, vagyis a szárító légmozgások miatt alig alakult ki felhő, és hosszú ideig változatlanul meleg volt az idő. Erre erősít rá a globális felmelegedés és az üvegházhatású gázok miatt megemelkedett felszíni hőmérséklet, a három tényező együtt pedig súlyos aszályhoz vezet.

A melegedő világban továbbá gyakrabban lesz felhőszakadás. Ennek oka az, hogy a melegebb levegőben több a vízpára. Aki a hatvanas években volt fiatal felnőtt, most a saját bőrén tapasztalhatja, hogy több a szélsőséges időjárási esemény, mint pár évtizeddel ezelőtt - jegyzik meg az amerikai kutatók. Arról viszont sokan elfeledkeznek, hogy a mostani ökoszisztéma a holocén korszak kezdetén, vagyis a 11 ezer évvel ezelőtt kialakult klímához alkalmazkodott. Ebből pedig az következik, hogy az utóbbi évtizedek felmelegedéséhez számos növény- és állatfaj képtelen lesz alkalmazkodni, mert nem lesz rá elég idő.

(Sipos Géza, origo.hu, 2012.08.07.)