Átszakadhatnak a gátak Houstonnál
A Houston melletti nagy gátak elkezdtek túlcsordulni, közölte egy texasi tisztviselő azt követően, hogy kiderült, az előrejelzések szerint a Harvey hurrikán miatt egyévnyi eső eshet le egy hét alatt. Kedden az agglomerációval együtt 6,6 milliós Houstonra 30 cm eső is leeshet még, miközben az elmúlt két napban már 75 centi eső esett.
Szombat óta azonban már gyakorlatilag nem lehet elhagyni a várost, Houston kifelé vezető autópályáit lezárták, miután megközelíthetetlenné váltak a víz miatt. Így is vannak, akik autóikkal felüljárókon rekedtek, miután a fel- és lejáratot elöntötte a víz.
Az Egyesült Államok negyedik legnagyobb városának számító Houston utcáin vasárnap estére mellkasig-vállig ért a víz, és bár a vihar délután mintegy 150 kilométernyire északra vonult, körívet leírva lassan visszatért a város fölé.
Greg Abbott kormányzó bejelentette, hogy a Nemzeti Gárda további 3000 tagját "vetették be" a mentési munkálatokba és vasárnap estére már az állam 62 megyéjét nyilvánították katasztrófa sújtotta területnek.
A Szövetségi Veszélyhelyzet-kezelési Ügynökség (FEMA) igazgatója, Brock Long közölte, arra készülnek, hogy a helyreállítási munkálatok miatt akár évekig is jelen kell lenniük Texasban.
Fotó: Richard Carson / Reuters
A mérnökök próbálják megakadályozni, hogy a gátak környékén lévő területeket elárassza a víz, de az árvízvédelmi hatóság szerint a vízszintek már túl vannak a tározók szélén. A Houston délnyugati részén fekvő Brazos folyó már szombaton kilépett medréből, a szakemberek arra számítanak, hogy vízszintje több mint tizenöt méter magasra emelkedik.
Az AFP információi szerint elrendelték az evakuálást Houstontól délre fekvő Brazoria megye egyes részein, a vízszint ugyanis elérte a kritikus szintet a gátaknál, sőt, később át is szakadt, ezért arra kérik a lakosságot, hogy hagyja el a területet.
Fotó: Thomas B. Shea / AFP
Közben a houstoni rendőrség is dolgozik a mentésen, a twitter-oldaluk szerint az elmúlt órákban 3400 embert helyeztek biztonságba. A rendőrség azt is közölte, hogy az egyik járőrük vízbe fulladt munkába menet, egy olyan utcába kanyarodott be, ahol elmerült az autója, és már nem tudott kimenekülni.
Kedd estére Donald Trump amerikai elnök és a felesége is megérkezett a katasztrófa sújtotta Texas államba, Corpus Cristiben szállt le a gépük. A város tűzoltóságán tartott megbeszélésen tájékozódott a helyzetről, majd a sajtónak azt mondta, igazi összefogás zajlik, és ezzel a helyiek mindenkinek példát mutatnak.
Az olajkitermelést is megcsapolta Harvey
A Mexikói-öböl felől, Texas délkeleti részét elért hurrikán miatt negyedével csökkent az öbölben folyó olajkitermelés is: a napi 1,75 millió hordó 428 ezerrel kevesebbet hoztak a felszínre. 86 földgáz- és olajmezőn működő fúrótornyot kiürítettek a területen lévő 737-ből. Ez egy időre az olajárat is megdobhatja.
A Harvey hurrikán azonban nem dönt amerikai csúcsokat. A hurrikán biztosítási kára jócskán elmaradhat a jelenlegi becslések szerint a Katrina és a Sandy által okozottól - közölte a világ egyik legnagyobb viszontbiztosító társasága, a Hannover Re hétfőn.
A Hannover Re, a világ egyik legnagyobb viszontbiztosító társasága hétfői közlése szerint a Katrina nevű hurrikán által 2005-ben okozott biztosítási kár nagyjából 80 milliárd dollárt tett ki, hét évvel később a Sandy hurrikán általi kár pedig mintegy 36 milliárd dollár volt, míg a Harvey hurrikán általi kárt jelenleg kevesebb mint 3 milliárd dollárra becsülik. Azonban ez még csak egy korai becslés, az ágazati szakértők folytatják a károk felmérését, a vihar még nem ért véget.
Forrás: