Klímaváltozás, Globális felmelegedés

A világ egyik legrégebbi, és legelismertebb orvostudományi lapja, a “The Lancet” egy új cikkben felvetette a kérdést a húsfogyasztás fenntarthatóságáról és egészségre gyakorolt hatásáról.

“Vajon mennyi vörös- vagy feldolgozott hús fogyasztása számít egészségesnek?” – írja a szerkesztőbizottság.

“Egyre inkább úgy tűnik, hogy a válasz – mind a bolygó, mind az egyén számára – nagyon kevés.”
A PLos One-ban megjelent, környezeti és egészségügyi hatásokról szóló kutatás egy részlete szerint

“A vörös és a feldolgozott hús fogyasztásából közvetlenül eredő egészségügyi költségek 2020-ban elérik a 285 milliárd dollárt.” Nagy árat fizet a bolygó – és mi is
Mindemellett kiemeltek egy, az év elején publikált tanulmányt, melyben 119 ország 40.000 gazdaságából származó adatot tekintettek át, amiből le tudták vonni a következtetést, miszerint a legkisebb környezeti teherrel járó hús (például csirke) is sokkal nagyobb környezeti terhet jelent, mint a legkevésbé fenntartható növényi alapú élelmiszerek. Így tehát nem nagyon létezik “fenntartható” hús a növényi ételekhez képest.

Megjegyzik, hogy a hús termelésének és fogyasztásának fenntarthatóságáról, valamint az egészségre gyakorolt hatásairól folytatott vita a ‘mainstream’ számára még mindig viszonylag új, de annál sürgősebb.

A The Lancet szerkesztői szerint:

“Az egészséges élelem fenntartható forrásból való megteremtése még elég újkeletű azon országok számára, melyek bőséges táplálékkal rendelkeznek. Nekik nehéz bebizonyítani, mennyire fontos is a változás.“

“A gazdálkodási szokások globális ökológiai fenntarthatósága nem tartozott a fő témák közé, egészen az elmúlt néhány évtizedig. Csak manapság kezdtünk el beszélgetni a húsfogyasztás szerepéről mind a környezetre, mind az egészségre nézve, a bizonyítékok azonban egyértelműen arra utalnak, hogy a szokásainkkal való elszámolással már elkéstünk.”

Tegyél te is a változásért:
fontold meg, hogy teljes értékű növényi étrendre váltasz!

 

Forrás:

Kapcsolódó cikkek:

Idézet

Cookies make it easier for us to provide you with our services. With the usage of our services you permit us to use cookies.
Ok